Büszke nagymama hordozza fel és alá az egy év körüli fiúcskát a parkban. Látványosan cipeli, pedig a kis ember boldogan menne maga is. Vélhetően nemrég tette meg első lépéseit. Beszélni még nem beszél, de láthatóan nagyon figyel. Gőgicséléssel határozottan közli ő is a véleményét.
„Anyany bangyalom! Medeszek, ingyá megbabállak!”– mondja nagyi. A kisember meg csak néz tanácstalanul és értetlenül. Arcán döbbent. Mi baja lehet a nagyinak? Miért mond ilyen furcsákat?
Vajon nagyi tudja-e, hogy a gondjaira bízott kis unoka épp abban a korban van, amikor erősen hatnak rá a környezete által közvetített beszéd és egyéb viselkedés minták? Nemsokára ő is meg fog szólalni és az, hogy beszéde tiszta és érthető lesz-e majd azon múlik, hogy hogyan beszéltek hozzá, amikor még picike volt?
Jellemző, hogy a korábban egészen normálisnak tűnő rokonok hirtelen megvadulnak és selypegni, pöszézni kezdenek, amikor a csöppséghez szólnak. Meg még kiabálnak is mintha a pici siket lenne… Van köztük, aki úgy véli hiszen még úgysem érti… Pedig de. Sokkal jobban, mint gondolnánk.
Ezekkel a hibás beszédmintákkal komoly olvasási problémákat alapozhatnak meg, hiszen a hibásan ejtett hangzók később majd megjelennek a betűk felcserélésében is, ami olvasásban és írásban is nehézséget fog okozni.
Nem kellene egyéb, mint, hogy értelmesen, szépen artikulálva és normális hangerővel beszéljünk a csöppségekhez… Meg fogják hálálni.
Zimmerer Anita
2015/20
