Két nagyszabású sport rendezvényt is tartanak áprilisban Mosonmagyaróváron. Április 14-én rendezik meg a XXI. Motherson Szigetköz Félmaratont, ami hosszú ideje már a térség legnagyobb futóversenye. Április 27-én pedig Mosonmagyaróvár ismét csatlakozik a Futókörök Napjához, amin egyben a tavalyi eseményen tragikus hirtelenséggel elhunyt Mezei Józsefre is emlékeznek.
A sportesemények részleteiről dr. Iváncsics János alpolgármester és Takács László, a főszervező Strucc Futóklub elnöke beszélt az erről tartott sajtótájékoztatón. Az alpolgármester elmondta: a Szigetköz Félmaraton már több mint két évtizedes múltra tekint vissza a városban. Az esemény nagy tömeget mozdít meg minden évben, az amatőröktől a profikig egyaránt neveznek a különböző távokra, nem csupán a környékről, de az ország minden részéről. Ezúttal is várnak mindenkit az óvodásoktól egészen a nyugdíjas korosztályig.
Dr. Iváncsics János hozzátette: idén második alkalommal csatlakozik a város a Futókörök Napjához, amit ezúttal Mezei József emlékversenynek neveznek el, megemlékezve a tavalyi eseményen tragikusan elhunyt futóra. Az alpolgármester kiemelte: az önkormányzat mindkét rendezvényt ezúttal is támogatja.
Takács László, a főszervező Strucc Futóklub elnöke elmondta: a Szigetköz Félmaratonra 2, 5, 10 és 21 kilométeres távokra várták a jelentkezéseket. Több mint kilencszáz futóra számítanak a versenyen. Emellett 7 éves korosztály alattiak számára idén is lesz úgynevezett ovis futás, ahol 400 méteres távot kell megtenniük a gyerekeknek az atlétikai pályán. Nekik nem kell előzetesen nevezni és ők is kapnak érmet, valamint ajándékot.
Az elnök hozzátette: április 27-én kerül sor a Futókörök Napjára a Báger Ringen. Reggel 9 és délután 5 óra között várják ide a futókat. Itt nem a gyorsaság, hanem a megtett táv fog számítani. Cél, hogy minél több kilométert tegyenek meg a Báger-tó körül a futók, amihez egy speciális chipes jeladót kapnak. A Futókörök Napjára lehetőség van előzetes regisztrációra a futokoroknapja.hu oldalon. A szervezők kérik is, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel, ezzel is meggyorsítva az esemény lebonyolítását.