Gyermekkora óta a rendőri hivatás érdekelte

Gyermekkora óta a rendőri hivatás érdekelte

- Kategória: Hírek, Hónap témája

Vannak olyan hivatások, amikről sokan azt gondolják, csak a férfiaknak való. Ilyen például a rendőri pálya is. Ezzel ellentétben egyre több nő bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Így Például Pingicer Zsuzsanna is, aki a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi állományát erősíti már néhány évtizede.

Pingicer Zsuzsanna őrnagy nem egy hirtelen elhatározásból választotta a rendőri hivatást. Mint mondja: már gyermekkorában érdekelte a rendőri pálya. Szomszédjukban lakott egy rendőr, akire felnézett. Valószínűleg ez indította el, hogy a rendőri hivatást válassza. Harminc évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon, mint eligazító. Ekkor azonban még nem volt hivatásos állományban, ám az ott szerzett tapasztalatok még inkább megerősítették ebben, hogy az egyenruhás pályát válassza. Éppen ezért elvégezte a szükséges képzéseket és hivatásos rendőrként munkába állhatott a közrendvédelmi osztályon, mint járőr. Hozzátette: akkor egyedüli női járőrként kezdett dolgozni az osztályon. Ez az arány azóta sem sokat javult.

Kiemelte: nőként nem érezte, hogy kivételeznének vele. Ugyanúgy elvégezte a feladatokat, mint a többi kollégája. Nem volt sem hátrány, sem előny, hogy egyedüli nőként látta el a járőr munkát, mint ahogy azóta sem érez semmi féle megkülönböztetést. Időközben feljebb lépett, elvégezte a rendőrtiszti főiskolát, így ma már őrnagyként, kiemelt főelőadóként végzi a munkáját a közrendvédelmi osztályon.

Kiemelte: az nők arány azóta sem sokat változott a rendőrség állományában. Meglehetősen kevesen vannak, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon egyenruhásként mindössze hatan szolgálnak. A kollégák azonban továbbra is elismerik a munkájukat, nem éreznek semmiféle megkülönböztetést. Az őrnagy bízik abban, hogy a jövőben egyre több nő választja ezt a hivatást.

Pingicer Zsuzsanna hozzátette: sokan azt gondolják, hogy azok a rendőr nők, akik azt a hivatást választják, a civil életben is hasonló szigorúságot követlenek meg. Mint mondja: ez nem így van. Magánéletében számos hobbija van. Szeret például olvasni, rendszeresen sportol, sokat foglalkozik kiskutyájával és az elmúlt években megtanult horgolni is.

Ez is érdekelhet...

„Vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet”

„Vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet.” – vallja