- Kiderült, hogy Vida Zsuzsanna lesz a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület képviselőjelöltje az április 6-i időközi választáson, míg Nagy András a FIDESZ-KDNP jelöltje ugyanebben a majoroki választókerületben. Bejelentkezett képviselő-jelöltnek még Reflexum Egyesülettől Maklári Tamás, valamint a független Horváth Imre és Horváth Bence.
- Elfogadták Mosonmagyaróvár idei költségvetését: a testületi ülésen miután nem szavazták meg a Fidesz-KDNP frakció módosító javaslatát, a frakció szünetet kért, ami után csak a két KDNP-s képviselő jött vissza és szavazta meg a 17 milliárd forintos főösszegű büdzsét.
- Lemondott frakcióvezetői tisztségéről Dr. Árvay István - ezt a Mosonmagyaróvár Televízióban jelentette be a FIDESZ-KDNP képviselője.
- Első alkalommal szervezte meg a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Magyar Orvosi Kamarai Bált a Part Rendezvényházban. Az esemény elsődleges célja a kapcsolatépítés volt a térség orvosai között.
- Szabó Miklós polgármester jelezte, az idősellátásba bevonnák a kórház Vízpart utcai épületeit, erről egyeztettek a kórházigazgatóval. Folyamatos teltház mellett működnek ezek a szolgáltatások, többi között a nappali ellátásban, az átmeneti gondozásban, vagy éppen a tartós bentlakásos intézményben is. Mindezek mellett pedig az infrastrukturális feltételek sem megfelelőek, az intézmények nagy része felújításra szorul. Kétszázhúszan várakoznak arra, hogy bekerüljenek a Soproni utcai idősellátást biztosító intézményekbe.
- Kiderült, drasztikusan csökkent a házasságkötések száma a tavalyi évben Mosonmagyaróváron. A 2023-es évhez képest ugyanis csaknem 140-nel kevesebben, mintegy 130-an gondolták úgy, hogy összekötik az életüket.
- Virilista est keretében köszöntötték a város legnagyobb adózóit. A Nolato fizette a legtöbb helyi iparűzési adót 2024-ben.
- Idén ismét meghirdeti a Védett épületek felújítását támogató pályázatát az önkormányzat. Erre március 24-ig lehet jelentkezni. A pályázat keretében többek között homlokzatot, tetőzetet, nyílászárók cseréjét lehet végezni.
- A Mosonmagyaróvár TV anyagából kiderült, kiváló évet zárt a Fehér Ló Közösségi Ház 2024-ben. Minden eddigi rekordot megdöntött ugyanis a látogatók száma, ami tavaly megközelítette a 35 ezret.
- Változott a zöldhulladék elszállítási rendje: márciustól a kék kukákhoz hasonlóan kéthetente gyűjti a barna kukákat is a szolgáltató. A hulladékgyűjtés pontos időpontjai elérhetők a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapján.
- A mosoni strandtól egészen a Kossuth Lajos Gimnáziumig tartana az a folyóparti sétány, amit a Mosoni-Duna és a Lajta partján alakítanák ki, több ütemben. A fejlesztésről most egy bemutató előadást tartottak a Városvédőknél.