Takarítás a vízen

Takarítás a vízen

- Kategória: Hírek, Kistérség

Immár tizenegyedik alkalommal tartott tavaszi nagytakarítást a Tengri Mosonmagyaróvári Íjász és Hagyományőrző Egyesület a minap az Öreg-Duna dunakiliti szakaszán. A szervezők nagy örömére sokan csatlakoztak akciójukhoz a Szigetközből.

Amint azt Bognár Árpád elnök elmondta: a segítségre szükség is volt, mert az előzetes bejárásnál tapasztaltak lesújtóak voltak. Hozzátette: a tájegység egyik legszebb része az úgynevezett Ördögszigeti tavak. Ezt minden évben megszállja a horgászok egy csoportja, akik sokat szemetelnek. Csak ezen az egy helyen 18 zsák szemetet szedtek össze. Nyolc kemping gázpalack, sörös- és üdítős dobozok, csali kukoricás konzervdobozok, etetőanyagos zacskók, damilok, eldobott ruházat, rongyok, nylontáskák, savanyúságos-, boros- és sörös üvegek –felsorolni sem lehet, mi mindent dobált szét ez a felelőtlen társaság. – hangsúlyozta.

Sajnos a többi részen is csak azt tapasztalták, hogy évről évre több a szemetelés. Ennek egy részét kétségtelenül a víz, fentről hozza, tehát Szlovákia, illetve Ausztria felől.

Az elnök köszönetet mond minden segítőnek: Kránitz Bélának, a Dunakiliti Vadvíz Kemping vezetőjének, aki vállalta az összegyűjtött szemét elszállítását, valamint szigetközi barátaiknak, Cseh Zoltánnak, Tamás Gyulának, Tamás Szabolcsnak, Földes Józsefnek, akik zsákokat hoztak, felajánlották a csónakjaikat, benzint áldoztak erre a nemes ügyre, rendkívül aktívak voltak a munkában, ráadásul az akciót követő sütögetéshez és bográcsozáshoz is ők biztosították az alapanyagot.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval köszöntötték a születésnapján

Különleges ajándékot kapott harmadik születésnapjára a hegyeshalmi Gaszner