Jótékony célból horgásztak

Jótékony célból horgásztak

- Kategória: Hírek, Kistérség, Közélet

Csaknem másfélmillió forint gyűlt össze a Dudu Taxi & és Transzfer és az Uno motorosbolt által szervezett jótékonysági horgászversenyen a minap. Az eseményen az Újjáéledés Alapítvány javára gyűjtöttek adományokat, amihez a Wahl Hungária is hozzájárult.

A horgászversenyen gyermek kategóriában első helyezett lett Ifjú Enikő. A nők mezőnyében a legtöbb halat Schmuck Anett fogta. Az A szektorban első helyezett lett Tóth Attila és Greifeinstein László, B szektorban Angyal Ferenc és Tamás Dorottya, míg a C szektorban Savanyu László és Bankó József horgára akadt a legtöbb hal. Abszolút kategóriában a szektor győztesek között az alábbi eredmények születtek: 1. helyezett Savanyu László – Bankó József, 2. helyezett Angyal Ferenc – Tamás Dorottya, 3. helyezett Tóth Attila – Greifeinstein László. Legnagyobb halat Szabó László fogta. Idén először kiosztottak egy citromdíjat is amit Ifjú Tamás kapta, amiért hal helyett kifogott egy teknőst a tóból.

Ez is érdekelhet...

A felelőtlen állattartás ellen léptek fel – Póráz nélkül ne sétáltassák a kutyát!

Egyre több problémát okoznak a póráz nélkül sétáltatott