Tanösvény és ökojátszótér a várkertben, a parkban

Tanösvény és ökojátszótér a várkertben, a parkban

- Kategória: Közélet

Közösen pályázott a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Kara, illetve a mosonmagyaróvári önkormányzat az Agrinatur projekt keretében egyebek mellett tanösvény, ökojátszótér kialakítására a várkertben és a Wittmann-parkban. A tervek szerint a történeti ökológiai tanösvényt a Wittmann-parkban hoznák létre, mely elsősorban a terület erdei és ártéri ököszisztémáját, valamint a park élővilágát mutatja majd be. A várkertben pedig az ökojátszóteret és az Agrinatur kertet alakítják ki. A végleges tervekhez a helyiek véleményét is kikérték egy lakossági fórum keretében.

Amint azt dr. Vér András, az AgriNatur projekt vezetője elmondta: a várkertben megvalósítandó tanösvény koncepciójának lényege, hogy megmutassák a városi környezetben jelen lévő természetet, megismertessék a várkert élővilágát az ide látogatókkal. Ezt kiegészítik majd különféle játékos oktató eszközök, amiken keresztül a természet szeretetére/tiszteletére tanítják a látogatókat. A tanösvény teljes hosszán „madárbarát” eszközöket helyeznek el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület iránymutatásai alapján, ami egyrészt bevonzza a környék madarait, másrészt felhívja a látogatók figyelmét a természetvédelem fontosságára. A tanösvény két nagyméretű táblája a madárbarát kert programot, valamint a ház és kert környezetének leggyakoribb madárfajait, életmódjukat és védelmük eszközeit, illetve a leggyakoribb kerti madárfajokat mutatja be. A tanösvény látványosabb, „érdekesebb” helyein pedig pihenőpadokat, szigeteket alakítanak ki. Emelett öko-játszótér kialakításával teszik még vonzóbbá a tanösvényt a nagyközönség számára.

Dr. Vér András kiemelte: a fejlesztés célja az ismeretátadás, természetes flóra, fauna bemutatása, ezáltal az ökotudatos szemlélet fejlesztése, valamint az AgriNatur projekt megismertetése a látogatókkal.

A projekt része továbbá egy történeti és ökológiai tanösvény kialakítása a Wittmann-parkban. Ez a terület ökológiai jelentőségén túl érdekes határzónát képez a Lajta folyó természetes élőhelyei és a telepített történelmi parkrészek között. A park sok szálon kapcsolódik a közelében elhelyezkedő, a Széchenyi István Egyetem idén 200 éve agrárfelsőoktatási intézményként működő Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karához.

Az egyetem területéhez szorosan kapcsolódik a Wittmann Antal nevét viselő park. A tudós mezőgazdász munkásságának eredménye a Lajta folyó szabályozása, a mocsarak szikkasztása és a nádasok lecsapolása révén kialakított park is.” – hangsúlyozta a projekt vezetője. Hozzátette: a tanösvény elsősorban a terület erdei és ártéri ökoszisztémáját mutatja be a látogatók számára, megismerteti a park flórájának-faunájának jellegzetes fajait. Az információs táblákon mutatják majd be az ökológiai ismeretekhez szorosan kötődő történeti és agrártörténeti érdekességeket is, mintegy kiegészítve azokat. A történeti vonatkozások megjelenítésének célja, hogy az érdeklődők számára komplexen, a múlt (park telepítése, korabeli és jelenlegi fafajok összehasonlítása, helyszínen fellelhető agrártörténeti, egyetemi karhoz kapcsolódó érdekességek) és a jelen állapot bemutatásával átfogó képet adjanak a területről.

Dr. Vér András elmondta: a végleges tervek kialakításához kikérték az itt élők véleményét is egy lakossági fórum keretében. A munkák várhatóan még az idei évben elkezdődnek, a mintegy 110 ezer eurós fejlesztést teljes egészében pályázati forrásból finanszírozzák.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina