Ma 2018. január 17. szerda, Antal, Antónia napja van. Holnap Piroska napja lesz.

Dr. Németh Andrea Csizmadia Andor-díjas

 Győr-Moson-Sopron Megye Közigazgatásáért Dr. Csizmadia Andor-díjat dr. Németh Andreának, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala vezetőjének adományozott az államalapítás ünnepén a megyei önkormányzat. A díjat Németh Zoltán a megyei közgyűlés elnöke adta át Áder János köztársasági elnök jelenlétében.

Dr. Németh Andrea 1985 óta dolgozik a közigazgatásban. A mosonmagyaróvári városi tanácson előadóként, majd főelőadóként dolgozott, ezt követően Bezenye, valamint Máriakálnok Önkormányzatánál jegyzői feladatokat látott el.

1996 júliusától a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatalnál szervezési osztályvezető, 2002-től aljegyző, majd 2010-től jegyző a városban. 2012 februárjától a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal hatósági főosztályvezetője, majd ugyanezen évben igazgatója lett.

Jelenleg a győri járási hivatal hivatalvezetője. Számára – a közigazgatási feladat- és hatáskörök változása miatt – mindvégig fontos volt a folyamatos képzés, továbbképzés. 2013-ban a Magyar Kormánytisztviselői Kar Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Etikai Bizottsága Elnökének választották.

Kiváló közigazgatási szakember. Megfelelő vezetői tapasztalattal és készséggel rendelkezik, munkatársai szigorú, de emberséges vezetőként ismerik. Munkáját a pontosság, a szorgalom, a lelkiismeretes munkavégzés jellemzi.

A rangos kitüntetéshez Mosonmagyaróvár polgárainak nevében is gratulálunk!

A kitüntetettekkel következő lapszámainkban olvashatnak interjúkat.

2015/14