Ma 2018. január 17. szerda, Antal, Antónia napja van. Holnap Piroska napja lesz.
Népszerű horgászhely lett a Vár-tó

Népszerű horgászhely lett a Vár-tó

Gyakorta népesítik be horgászok az elmúlt időszakban a Vár-tó partját. Az idei évtől ugyanis már nem csupán gyerekek és idősek hódolhatnak ennek a szenvedélyüknek a tavon. A horgászat azonban továbbra is szigorú feltételekhez kötött itt.

Tavalyi évtől kapta meg a mosonmagyaróvári Vár-tó horgászati jogát a Mofém Horgászegyesület. A kezdeti nehézségek után ma már úgy vélik, megérte átvenni ezt a vizet. Dr. Késmárki István, az egyesület elnöke azt mondja: amikor az országos szövetség megkereste őket, hogy a Malom-ági Lajtával együtt átvennék-e a Vár-tavat is, rövid mérlegelés után igent mondtak. A tó és környéke Mosonmagyaróvár egyik gyöngyszeme lehetne, ám sokáig kihasználatlan, funkció nélküli volt. Az idei évtől azonban már gyakorta horgászok népesítik be a partot, akik figyelnek a környezet rendjére is.

Dr. Késmárki István elmondta: az eredeti elképzelésük az volt, hogy a frekventált helyen lévő Vár-tó kizárólag a gyerekek, idősek, illetve mozgáskorlátozottak horgász helye legyen. Ennek megfelelően állították össze a horgászrendet. Az első év tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy ilyen formában nem működik a horgászat a tavon. Alig néhányan ültek csak ki a vízpartra. Ezért az egyesület úgy döntött, az idei évtől feloldják ezt a korlátozást, ám a szigorítások egy részét azért megtartják. Így most már minden területi jegyet váltó egyesületi tag horgászhat a Várt-tavon.

A döntés jónak bizonyult, hiszen az év eleje óta nagyon sokan járnak ki a tóhoz. Kialakult egy törzs horgásztársaság, akik szinte napi rendszerességgel hódolnak itt a szenvedélyüknek. Sok szülő a gyermekével jár ki horgászni a vízhez. Hosszú idő után a Vár-tó végre funkciót kapott és benépesült a partja.

Az elnök hozzátette: ősszel és tavasszal is telepítettek halakat a tóba, összesen háromszáz kiló pontyot és százötven kiló vegyes fehérhalat. Ezzel és a Malom-ági Lajtából bekerülő halakkal meglehetősen gazdag a tó élővilága és gyakoriak a fogások. Az elmúlt évben kutatást is végeztek erről, ami során számos fajt találtak a vízben. Így például csukát, süllőt, domolykót, dévérkeszeget és naphalat is. A horgászok fogásai is azt igazolják, hogy sok hal van a tóban. Akadt már itt a horogra két kiló feletti compó is.

DSC_8098

Dr. Késmárki István elmondta: több szigorú szabály is vonatkozik a Vár-tavon horgászókra. Egyebek mellett kizárólag napkeltétől napnyugtáig, csak a vár felöli partszakaszon engedett a horgászat. Tilos csónak használata, a part megbontása, állás létesítése és a pergetés.

Az egyesület tagjai is aktívan kiveszik részüket a környezet rendben tartásában, valamint a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. rendszeresen kaszálja a partot, üríti a szemeteseket, valamint elvégzi a hínármentesítést.

DSC_8094

Képgaléria

DSC_8101DSC_8098DSC_8094