Nehéz elfogultság nélkül emlékezni a szomorú hír hallatán: 98 éves korában távozott el az élők sorából Pardavi Tiborné, sokunk Ari nénije, a mosonmagyaróvári színjátszás törékeny „nagyasszonya”.
Hisz a megélt 98 esztendejéből majd öt évtized élményét, csodáját, varázsát sikerült személyesen megélnem, életének jelentős korszakát végigkövetve, azzal összeforrva, azt példaképpé választva.
Bevallom, hogy a művészetek iránti érdeklődésem – kiemelten a színjátszás, a versmondás iránti érzékenységem – az Ő értő munkájának eredménye. Jómagam és még jó néhányan sikeres életpályát köszönhetünk a nyelvtanár ,a magas irodalmi műveltséggel megáldott pedagógus munkájának. És már három generációt ölel fel az amatőr színjátszó mozgalommal elkötelezett gyermekek, szülők és nagyszülők száma, akik értékromboló világunkban Ari néni értő irányítása mellett nemesíthették lelküket a magyar és világirodalom lírai gyöngyszemeivel, a szép magyar beszéd ízével, zamatával.
Halk, de határozott instrukciói felejthetetlenné avatták a közös együttléteket, próbákat, illetve a színházi előadásokat. Emlékszem azokra az általa szervezett író-olvasó találkozókra, ahol a klasszikus magyar líra akkori kiválóságai egymásnak adták a kilincset, hogy bemutatkozhassanak a mosonmagyaróvári irodalmi esteken. Csanádi Imre, Cseres Tibor, Benjámin László, Váci Mihály (micsoda nevek!) számtalan ballada-est (Villon-est), Lénau emlékest, színpadi produkció (László Anna: Tizennyolc évesek) korábbi színjátszós munkái közül Dobozi Imre Vihara, Petőfi János vitéze, A lampionok ünnepe, a Dankó Pista és még sorolhatnám… De emlék számomra az a budapesti utazás is, amely a helsinki VIT-re készült műsora bemutatását tette lehetővé a Madách Kamara Színházban.
Csodát teremtett Mosonmagyaróvár kulturális életében az elmúlt évszázad ötvenes, hatvanas és a hetvenes éveiben. Aktív korszakának lezárultával sem szűnt meg azonban a mozgalom iránti érdeklődése, szenvedélye. Hisz egészen hajlott koráig számos színjátszó fesztivál, versmondó verseny értékelő munkájában vállalt tevőleges részvételt. Nem beszélve az Amatőr Művészek Baráti körének munkájában betöltött irányító munkájáról.
A hajdani tanítvány és oly sokan, akiknek választott élethivatása meghatározó módon kötődik a Pardavi Tiborné személyéhez, boldogan akceptálta a város önkormányzatának egyhangú döntését a Mosonmagyaróvár Kultúrájáért díj odaítélésekor.
Nagy ajándéka volt városunk, s a színjátszó mozgalom számára, hogy hajlott kora ellenére is olyan elán, tűz lobogott a lelkében, szívében, amely az annyira kedvelt városa érdekében csöndes dohogással kereste a kulturális pezsgés új forrásait, az örökös megújulás irányát.
Csendes gyászban és nagy szomorúsággal szívemben búcsúzom most sok-sok pályatársam nevében is. Lírai szavakkal talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy ennyi volt a léte, ennyire telt csupán a ködbevesző végtelen útjain szétguruló üveggyöngyei megcsillanó fényéből. De ezt a fényt szívünkben megőrizzük! Nyugodjon békében!
Vitéz Vilmos
2015/3
