Tánc- és sportcentrum az egykori húsüzem helyén

Tánc- és sportcentrum az egykori húsüzem helyén

- Kategória: Közélet

Ünnepélyes keretek közt adták át szerda délután a mosoni egykori Kaiser-telephely rehabilitációja keretében felújított Csókay-házat, illetve a mögötte felépített tánc- és sportcentrumot.

Nagyszabású fejlesztés indult el Mosonban azzal, hogy három éve megkezdődött az egykori Kaiser-telephely rehabilitációja. Azt megelőzően a korábbi húsüzem közel egy évtizeden keresztül kihasználatlanul állt. Az önkormányzat aztán megvásárolta az ingatlant, hogy rehabilitálja és új funkcióval töltse meg. A beruházás során lebontották az udvari romos épületeket, a Szent István király úti főépületet – az egykori Csókay-házat – teljesen felújították, ahol aztán az önkormányzati rendészet és a Szigetköz Rendőrőrs és a polgárőrség kapott helyet. Kialakítottak továbbá itt két szolgálati lakást is. Az épület mögött lévő vasbeton szerkezetű csarnok helyén egy tánc- és sportcentrumot hoztak létre. Ennek egyik részében a küzdősport egyesületek kapnak helyet, míg a másik felét a néptáncosok használhatják majd.

A közelmúltban elkészült csarnok és a felújított főépület ünnepélyes átadására szerdán került sor. Az avatáson Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte, hogy a rehabilitációt követően hasznos funkciót találtak ennek az elhanyagolt ingatlannak. Mint mondta: számos önkormányzat próbálja megmenteni az utókor számára a település egykor meghatározó, ám mára pusztulásra ítélt épületeit. Sajnos azonban sok esetben nem tudják megfelelően hasznosítani. Mosonmagyaróváron azonban valós, élő funkciót talált az önkormányzat ennek a területnek és igazi közösségi tér lesz belőle. Ugyancsak ilyen fontos a rendészeti funkció, ami a főépületben kapott helyet és ahol megfelelő körülményeket tudnak biztosítani a rendészeti szervezeteknek. A felújítással újra ékköve lett Mosonnak a Csókay-ház. Az elnök hozzátette: a megyei területfejlesztési keretből 300 millió forintot biztosítottak a beruházáshoz.

Dr. Árvay István polgármester felidézte: hosszú időn keresztül Moson szégyenfoltja volt ez az ingatlan. Az önkormányzat felelősséget érzett azért, hogy a terület rehabilitációjával új lökést adjon a városrész fejlődésének. A 300 milliós támogatás mellett önkormányzat 140 millió forintot biztosított a beruházáshoz. A polgármester hozzátette: a főépület felújítása és a csarnok létrehozása mellett ingatlanfejlesztés is történik az egykori telephelyen, a terület feltárását követően építési telkeket alakítanak ki.

        

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar