Póráz kell a kutyára

Póráz kell a kutyára

- Kategória: Közélet

A kedvtelésből tartott állatok – elsősorban a kutyák – gazdái számára alkotott rendelet a mosonmagyaróvári önkormányzat.

Az effajta állattartásra vonatkoznak ugyan más jogszabályok, az önkormányzat rendelet azonban azokat a területeket érinti, amik így nem voltak szabályozottak. A hatályos kormányrendelet szerint a jegyző állatvédelmi hatóságként eddig is hatáskörrel rendelkezett a kedvtelésből tartott állatokra vonatkozóan. Emiatt a polgármesteri hivatal számos esetben szembesült ezzel kapcsolatos bejelentésekkel. – tudtuk meg Mayer Krisztiántól, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetőjétől. Elmondta: ilyen ügyekben leggyakrabban kutya védelme érdekében érkezik bejelentés. Ezekben arra hívják fel a figyelmet, hogy a tulajdonos az állatnak nem biztosít megfelelő méretű férőhelyet, nem gondozza, nem eteti, kikötve tartja. Ilyen esetekben mindenekelőtt az állatvédelmi törvény rendelkezéseit veszik figyelembe, ami kimondja, hogy az állatarató köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételről gondoskodni. Szintén gyakoriak az olyan bejelentések, miszerint a kutya gazdája szájkosár, esetleg póráz nélkül sétáltatja az ebet. Ebben az esetben a jogszabály szintén előírja, hogy közterületen – kivéve az ebek futtatására kijelölt területet – csak pórázon lehet vezetni a kutyákat. Tehát a póráz használata az eb méretétől függetlenül kötelező. Más a helyzet azonban a szájkosár használatával. A gazdának biztosítania kell, hogy az eb más állatot és embert harapásával ne veszélyeztethessen, azonban szájkosarat használni kizárólag a kutya jellemzően agresszív magatartásának ismerete esetén kell.

Az osztályvezető hozzátette: némely bejelentés arra utal, hogy az eb tartási helyéről rendre kiszökik az utcára. A törvény szerint az állattartó köteles gondoskodni a kutya szökésének megakadályozásáról is. Szerencsére nem gyakori az olyan tárgyú bejelentés, ami az állatok bántalmazásáról szól. Az elmúlt öt évben egyetlen ilyen jelzés érkezett a polgármesteri hivatalhoz. Az állatkínzásról az állatvédelmi törvény mellett a büntető törvénykönyv is rendelkezik. Emellett még számos egyéb területet szabályoznak a törvények, rendeletek az állatok tartásával kapcsolatban.

Mayer Krisztián elmondta: mindezeket és a helyi sajátosságokat is figyelembe vették a helyi rendelet megalkotásakor. Az új jogszabály a hatályos szabályozást kiegészítette azzal, hogy a póráz használatát külterület közterületére is kiterjesztette, hiszen ezeken a területeken is balesetveszélyes lehet az ebek póráz nélkül történő sétáltatása, futtatása. A fürdővizek minőségének megőrzése érdekében a nyári időszakban a város szabad strandjairól kitiltották az ebeket, kivéve a mentő, jelző, vakvezető, rokkantsegítő és terápiás kutyákat. Az új jogszabály tiltja tovább az állat köztéri szökőkutakból történő itatását, fürdetését.

A városban közel 3.500 eb él, szabad mozgásuk, edzésük közterületen a kötelező pórázhasználat következtében nem megoldható. Ezért jogosan merülhet fel igény olyan terület kialakítására, ami lehetőséget biztosít a gazdiknak az ebek futtatására. Ezért az új rendelet tartalmazza a kutyák futtatására kijelölt terület szabályait is. A tervek szerint ilyen bekerített futtatót alakítanak ki a közeljövőben a Városközpontban, a korábbi „kutya játszótérhez” közel.

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló részletes tájékoztató elérhető a város internetes oldalán, http://www.mosonmagyarovar.hu/hirek.html címen.

Ez is érdekelhet...

Szabó Miklós: „Minden jó szándékú javaslatot befogadunk”

A párbeszéd és az együttműködés hívei maradtak Élhető