Nem kell már magunknál tartani a jogsit és forgalmit

Nem kell már magunknál tartani a jogsit és forgalmit

- Kategória: Hírek, Közélet

Az idei évtől már nem minősül jogsértésnek, ha a jármű vezetője nem tartja magánál a jogosítványát, illetve a kocsi forgalmi engedélyét.

Amint azt Makó Lászlótól, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől megtudtuk: a jogszabályváltozás értelmében mostantól a magyar hatóság által kiállított járművezetésre jogosító okmányt a járművezetőnek nem szükséges magánál tartania. Ugyanez vonatkozik a magyar hatóság által kiállított forgalmi engedélyre is, amennyiben a jármű szerepel a nyilvántartásban. Eddig az okmányok hiánya szabálysértésnek minősült. Az igazoltatás során az intézkedő rendőr a helyszínen az adatbázisból tudja ellenőrizni, hogy az adott személy rendelkezik-e érvényes vezetői engedéllyel, illetve azt, hogy a járművel is rendben van-e minden.

Az alezredes kiemelte: így hiába nincsenek a sofőrnél az okmányok, az is gyorsan kiderül, ha korábban eltiltották a vezetéstől és így ült volán mögé. Ez a jogsértés egyébként akár elzárással is sújtható. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a járművezető olyan szabálysértést, vagy bűncselekményt követ el, amiért a helyszínen elveszik a jogosítványát, vagy a kocsi forgalmi engedélyét. Amennyiben nincsenek a sofőrnél ezek az okmányok, akkor is életbe lépnek a tiltások.

Az osztályvezető hozzátette: mindezek mellett érdemes azonban magunknál tartani továbbra is az okmányokat, hiszen például egy baleset során a kárrendezési eljárást megkönnyítheti, ha a helyszínen rendelkezésre állnak a szükséges adatok.

Ez is érdekelhet...

Makett kiállítással indul a szezon – Idén ismét Mosonban tartják a Szent István Napokat

„Indul a szezon – Tavaszt várva, nyárra készülve…”