Bedrogozva akart embereket átcsempészni a határon

Bedrogozva akart embereket átcsempészni a határon

- Kategória: Hírek

Egy magyar rendszámú gépkocsit akartak ellenőrizni a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály Mélységi Ellenőrzési Alosztály munkatársai tegnap Hegyeshalomban.

A jármű vezetője menekülni próbált, majd Hegyeshalomban, a Fő utcában jobbra kanyarodása során feltehetően nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, így nem tudta uralni az autót és megcsúszott. A kocsi az úttestet elhagyva először egy Fő utcai ingatlan kerítésének ütközött, majd egy „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát kidöntve a Széchenyi úton parkoló két személyautónak csapódva állt meg. Az eset során személyi sérülés nem történt.
A sofőr ezután kiugrott a járműből és gyalogosan menekült, azonban a rendőrök néhány száz méter után elfogták. Igazoltatásakor az egyenruhások megállapították, hogy a 23 éves szír férfi 8 – magát afgán állampolgárnak valló – személyt akart Ausztriába juttatni. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Őket a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A gépkocsi vezetőjét elfogták, akinél továbbá felmerült a gyanú, hogy kábítószer hatása alatt ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott drogteszt igazolt. A közúti közlekedési baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.
A szír állampolgárral szemben embercsempészés bűntettének gyanúja, és kábítószer birtoklása vétsége miatt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.

Ez is érdekelhet...

Környezetvédelmi díjjal ismerték el a Vackor Óvodát

A „Mosonmagyaróvár Város Környezetvédelméért” díj átadásával kezdődött az