Múltidéző rovatunkban ezúttal az egykori Marika Cukrászda legszebb időszakának egy szeletét elevenítjük fel Markó Béláné Gulyás Katalin segítségével, aki a hatvanas években felszolgálóként dolgozott a legendás vendéglátó egységben.
A cukrászdát eredetileg Selmeczi János nyitotta 1889-ben a mai Fő utca 21. szám alatti házban. A helyiek és a környező falvak lakosai hamar megkedvelték cukrászkészítményeit. Az egység hosszú időn át működött, majd az államosítást követően a Mosonmagyaróvári Vendéglátó Községi Vállalat kezelésébe került és Marika Presszóként működött tovább.
Az ajtón belépve a külső helyiségbe jutottunk, ahol a bal sarokban volt egy kis asztal, jobbra helyezkedett el ”L” alakban a pult, ami mögött tükrök voltak. Mielőtt balra beléptünk volna a belső helyiségbe, ott volt a pénztár. A belső helyiségben a fal mellett végig kárpittal borított bokszok voltak, ezen kívül székek asztalokkal és leghátul a toalett. A presszó elsősorban a fiatalok kedvenc találkozóhelye volt. A légyottokon kívül sokan itt döntötték el az 1956-os forradalom idején, hogy elhagyják az országot. Az 1950-es évek végén id. Csernák Emil volt az üzletvezető. 1960-tól a Győr-Sopron megyei Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe került. Az 1960-as évek elején Szabados Mihályné lett az üzletvezető, pultosok Mészáros Sándorné (Mária néni), Markóné Gulyás Katalin, Smuk Margit, Rózsa Erzsébet, Papp Éva, Veneszné Brigi és Novák Irén, pincér Smuk Zoltán. A falon egy tábla arra hívta fel a figyelmet, hogy „16 éven aluliak este 20 órától a helyiségben nem tartózkodhatnak!”. A városi tanácsról is sokan átjártak ide kávézni, egy szimpla kávé kis fagylalttal 4 forintba került.
Markó Béláné Gulyás Katalin a hatvanas évek elejétől dolgozott a Marikában több éven keresztül. Mint mondja: igazi különleges hely volt a Marika, sokszor különleges vendégekkel. Rengeteg törzsvendége volt a presszónak, köztük orvosok, tanárok, akadémiai hallgatók és számos környékbeli lakó. A legtöbben voltak a „szimplások”, akik csak egy szimpla kávéra ugrotta be, de előfordult, hogy naponta többször is.
„Abban az időben a pult előtt volt egy nagy márvány asztal, ott ültek le mindig a törzsvendégek. Ezen kívül a tizenöt asztalnál csaknem hatvanan fértek még el. Szinte egész nap teltház volt, függetlenül az évszakoktól vagy, hogy hétköznap van-e, vagy hétvége.” – idézte fel Gulyás Katalin. Elmondta: a törzsvendégek egyike volt Tallós Prohászka István festőművész is, aki rendszerint Meláth tanár úrral jött mindig. A tanár úr szárnya alá vette a művészt, aki meglehetősen szerény körülmények között élt, sokszor csak annyi pénze volt ,hogy egy süteményt vegyen. Sokszor télen csak azért jött be, hogy megmelegedjen a cserépkályha mellett. A tanár úr mindig kisegítette és rendezte a számlát.
„Ugyancsak a törzsvendégek közé tartozott Mici néni, aki egyébként a fodrász szövetkezet részére mosott, ám estére mindig kiöltözött és szinte minden nap beült egy kávéra és süteményre. Sokszor leültek mellé ismerősei, barátai és hosszasan beszélgettek. Szintén különleges törzsvendég volt „Csumba”, aki a tanácson dolgozott és minden nap átjárt ebédidőben, aztán este is. Mindig szimpla kávét rendelt és bele cukrot, majd kérte, hogy három és félszer keverjük meg. Ezt mindig megtettük neki, bár egyszer dacból rendesen felkevertem a kávéját. Végül úgy is megitta.” – emlékszik vissza Gulyás Katalin. Elmondta: abban az időben nagyon népszerű volt a Marika, idősek, fiatalok egyaránt jártak oda. Sokszor az utcán állt a sor, akik üres asztalra vártak. Vasárnaponként három pultos is kellett, hiszen egyikük szinte el sem tudott mozdulni a fagylalt géptől, a másik pedig csak a kávé gépet kezelte, akkora volt a forgalom. A felszolgálásért külön díjat számoltak fel. Míg például a pultnál egy szimpla kávé 1,50-be került, addig az asztalhoz felszolgálva 1,60 volt az ára.
A Marika Presszó évtizedeken keresztül nagyon népszerű volt. A rendszerváltást követően a Győr-Sopron megyei Vendéglátóipari Vállalat szerződésben kiadta, majd a 2000-es években vendéglátó egységként végleg megszűnt. Ma a helyén lakástextil üzlet működik.
Retro rovatunk állandó segítője Ferencz Tibor, aki páratlan fotógyűjteménnyel és egyéb visszaemlékezésekkel rendelkezik a város elmúlt évtizedeiről. Ezt folyamatosan bővítve a nagyközönség előtt is bemutatja „Mosonmagyaróvár Retro” címen a legnagyobb közösségi oldalon. Ebben a témában Ferencz Tibor az elmúlt időszakban több könyvet is megjelentetett már. Legutóbb, a közelmúltban jelent meg „Mosonmagyaróvár egykor és ma I.” című kötete, ami még korlátozott számban kapható. (Könyvek megvásárolhatók a Huszár Gál Városi Könyvtárban , a Pergamen Papírboltban, Vecsey Tamás órásmesternél, a Puci és Gábor papírboltban, valamint a Fehér Ló Közösségi Házban.)
