„Kincseket” rejtett a várfal

„Kincseket” rejtett a várfal

- Kategória: Közélet

Több értékes ereklyét is rejtettek a mosonmagyaróvári vár falai, amikre a rekonstrukció előkészületei során bukkantak az elmúlt hetekben. A kutatásokat és engedélyezéseket követően várhatóan jövő tavasszal kezdődik a patinás épület felújítása.

Idén tavasszal jelentették be, hogy mintegy 1,3 milliárd forintból felújítják és új funkciókkal töltik meg a mosonmagyaróvári várat. A fejlesztés a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében valósul meg. A beruházás révén egyrészt a kulturális örökségvédelem jegyében sor kerül a történelmi múlttal rendelkező vár részbeni rekonstrukciójára és állagmegóvására, másrészt pedig olyan turisztikai funkciókat alakítanak ki az épületben, amik hozzájárulnak a város és a térség idegenforgalmának fejlesztéséhez. A munkálatok során a vár földszinti részét alakítják át turisztikai célokra, másrészt felújítják a külső homlokzatát és a tetőszerkezetét.

Noha a külső szemlélő számára még nem látszik, ám az elmúlt hónapokban már lázas előkészítő munka folyt a vár felújítására. Sőt, ennek során számos meglepetéssel szembesültek a munkában résztvevők. – tudtuk meg Dr. Szalka Évától, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánjától. Elmondta: az elmúlt hónapokban régészek, restaurátorok és történészek dolgoztak a várban. A szakemberek a pincétől a padlásig megvizsgálták a várat, régészeti feltárásokat, falkutatásokat és egyéb munkálatokat végeztek, amik megalapozzák a rekonstrukciót. Mára az is bizonyossá vált, milyen színt kap majd az épület külső homlokzata. Ennek meghatározásához a falkutatások mellett nagy segítséget adtak az egyetem munkatársai is, akik a várról készült korabeli fotókkal, festményekkel segítették a szakemberek munkáját. Mindezek eredményeként határozták meg, hogy az eredeti homoksárga színét kapja vissza a patinás épület.

A kutatásokkal együtt az egyetemi kar munkatársai azon dolgoztak az elmúlt hónapokban, hogy teljesen kiürítsék a vár alsó szintjét, ahol eddig a gazdasági hivatal, a nyelvi labor, a Növénytudományi Tanszék egy része, a kari múzeum működött, valamint raktárként használták az épület egyes részeit. A dékán hozzátette: a tervek szerint jövő év tavaszán kezdődik a külső szemlélők számára is látványos kivitelezés. Szeretnék, ha a nagyobb munkálatokkal elkészülnének őszre, az intézmény fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre.

A vár alsó szintjének kiürítése és feltárása során számos érdekességgel szembesültek. És várhatóan ezeknek a meglepetéseknek még nincs vége. – tudtuk meg dr. Kalmár Sándor egyetemi docenstől. Elmondta: a vár meglehetősen vastag falai több értékes relikviát is rejtettek. A kiürített helyiségekben felfedeztek néhány eddig nem ismert, falburkolattal, vagy rejtett ajtóval takart falmélyedést. Az egyik ilyen „rejtekhelyen” antik faliórákat találtak. Máshonnan pedig a várral, illetve az egyetemi kar jogelődjével kapcsolatos dokumentumok, írások kerültek elő. Köztük volt például a vár melletti „B” épület eredeti, kézzel írott tervdokumentációja és az építés árajánlata. Találtak emellett épület leltárt és lakónyilvántartást is. A kutatások során előkerültek olyan több százéves leletek is, amik további érdekes vonatkozásokat vethetnek fel a vár múltjával kapcsolatban. Dr. Kalmár Sándor úgy véli: több érdekes meglepetést tartogat még a közeljövő a várral, vagy akár az alatta húzódó pincerendszerrel kapcsolatban.

var001 var002

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán