Fokozottabb óvatosság kell a virtuális térben

Fokozottabb óvatosság kell a virtuális térben

- Kategória: Közélet

Az internethasználat és – biztonság egyre változó tendenciái lényeges kihívás elé állítják a hatóságokat. Újabb és újabb bűncselekmény formák jelennek meg a virtuális térben, amivel a bűnüldözőknek folyamatosan lépést kell tartaniuk. Ezekre a veszélyekre próbálják felhívni a Biztonságos Internet Nap elnevezésű kampánnyal, amit idén február 9-én tartanak.

„Szinte nincs már olyan vagyon elleni bűncselekmény, amit nem valósítottak volna meg az interneten.” – hangsúlyozza Pápai Gyula őrnagy, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési kiemelt főelőadója. A szakember elmondta: évről évre rohamosan növekszik az ilyen esetek száma. A járvány idején pedig még drasztikusabb lett ez az emelkedés. A statisztikákból jól látszik, hogy az elmúlt időszakban a vagyon elleni bűncselekmények a valós térből egyre inkább áttolódnak a virtuális térbe. Sajnos minden esetben a sértettek figyelmetlensége vezet ahhoz, hogy aztán saját magukat szolgáltatják ezeknek a bűnözőknek. Az elmúlt évben több tucat ilyen ügyben indult nyomozás a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon is.
Pápai Gyula hozzátette: jellemző, hogy valamelyik internetes hirdetési oldalon tesznek ajánlatokat az elkövetőek. Az előleg átutalását követően aztán eltűnnek. Ez esetenként több tízezer forintot jelent, de előfordult már, hogy ennél lényegesen nagyobb összeggel károsítottak meg embereket. Ugyancsak gyakori, hogy valamilyen szolgáltató nevében küldenek fizetési felszólítást, vagy adatokat kérnek. A közelmúltban például több millió forintot emeltek le az egyik sértett bankszámlájáról ilyen módszerrel. Emellett az úgynevezett unokázós csalók is egyre gyakrabban használják a virtuális teret a személyes találkozások helyett. Az őrnagy kiemelte: sajnos nagyon nehéz felkutatni ezeket az elkövetőek, ám ha nyomukra is bukkannak, a kicsalt összeget kevés esetben sikerül visszajuttatni a sértettekhez. Fontos továbbá, hogy a fiatalok is megismerjék az internet kockázatait, hiszen a vagyon elleni bűncselekmények mellett rájuk számos veszély leselkedik a virtuális térben.
Pápai Gyula kiemelte: ezét is jó kezdeményezés a „Biztonságos Internet Nap”. Ennek célja elsősorban az, hogy a gyerekek és fiatalok körében népszerűsítse a digitális eszközök tudatos használatát pozitív célokra, ugyanakkor lehetőséget teremtsen és buzdítsa őket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar