Az elmúlt évtized szokásaihoz híven az elmúlt év utolsó napján a Deák téren búcsúztatták az óévet Mosonmagyaróváron. Nyugodtan megállapítható, a tavalyi év a nyugodt építkezés éve volt, több futó projekt lezárult, s újabbak nyíltak. Az elmúlt fél évtized során korábban nem tapasztalt mennyiségű forrás állt a város rendelkezésére.
Számtalan összegzés látott napvilágot e tárgyban az elmúlt hetekben, s ezekből kiviláglik, Mosonmagyaróvár nyitott várossá vált, nagyszerű helyen fekszik, s jól él lehetőségeivel.
A gazdasági siker persze semmit nem ér az életminőség változása nélkül. Szerencsére a várost csak súrolta a nagy európai migránsválság, a szerb határ lezárása után néhány hétig mellette vezetett el az újkori népvándorlás útvonala, Hegyeshalom település szenvedte meg leginkább a migránsáradatot.
Szólni kell arról is, hogy a város polgárainak egy része összefogva a környékbeli településekkel próbált segítséget nyújtani a rászorulóknak, élelmiszerrel, gyümölccsel és ruhákkal.
Egy másféle migrációval is szembe kellett és kell nézni azonban, ez pedig a belső migráció, a keletről nyugatra való munkaerő áramlás. Mosonmagyaróvár vonzó célponttá vált a munkát keresők számára, de ideális lakóhely is azoknak, akik innen járnak át dolgozni Ausztriába. Igaz, ezt az átjárást az európai migránshullám osztrák segítséggel egy időre megnehezítette.
Az életminőség változásához visszatérve: ez a régió a gazdag régiók közé tartozik, inkább munkaerőhiány (főként képzett munkaerőhiány) jellemzi. S a város vonzáskörzete Pozsonyig terjed. Ezért aztán azzal a kihívással is szembe kell néznie, hogy a többségében szlovák betelepülők száma Mosonmagyaróváron is nőtt, miközben Rajkát, Feketeerdőt már jórészt szlovák ajkúak lakják.
A minőségi élethez hozzátartozik a kultúra is, ezért talán nem tűnik részrehajlásnak, ha elsőként a kulturális központ befejeződött megújítását említjük, ha a sikereket próbáljuk meg felsorolni. Második helyre a város tereit, középületeit emelnénk, megújultak zöldterületei, régi fényében ragyog a Postapalota és a Hansági Múzeum épülete, s megemlítendő a belváros rehabilitációja, s a kórház rekonstrukciója is. S néhány hete örülhetünk a Városház utca díszburkolatának!
S nem szabad elfeledkezni az ipari beruházásokról sem, nem múlt el hónap telephelybővítés nélkül, számtalan projekt megvalósításáról számoltunk be. Elég csak lapunk tavalyi húsz számát átlapozni, hogy erről meggyőződhessünk.
Nem lehet említés nélkül hagyni az iskolákat sem, bár mint köztudott, az elmúlt évek állami szerepvállalása megnőtt, az iskolák működtetésében az önkormányzati szerepvállalás csökkent – technikai jellegűvé vált. Az már megint más lapra tartozik, hogy a hibrid megoldás mennyire működik jól, s hogy jó gazdának bizonyult-e az állam?
A szakképzés átalakításával kérdésessé vált a Bolyai-iskola és a Haller-iskola jövője is, a központi szándék ugyanis az, hogy a szakképzésben végbemenjen egyféle profiltisztítás, s a többfunkciós, mamut iskolák jelenlegi formájukban átalakuljanak. Hogy a két iskola kikerült ebből a körből, az a térség országgyűlési képviselője lobbi tevékenységének köszönhető. A távolabbi jövő persze bizonytalan, de az valószínű, hogy a magyar oktatási rendszer egészének átvizsgálása elkerülhetetlen, s ez nem mosonmagyaróvári feladat. Az is látszik mára már, hogy csak fizetésemeléssel az ebben a szférában dolgozók életminősége nem javítható.
Ami viszont egyértelmű siker: a város egyeteme kiszabadult Sopron “fogságából”. Pontosan fogalmazva: hosszú és sikertelen próbálkozás után elválhatott Soprontól, s január elsejétől a győri Széchenyi Egyetemhez csatlakoz(hat)ott.
S mivel ez a két intézmény közös óhaja volt, az együttélés sikerre van ítélve.
Az elmúlt év nyugodt építkezésének az is a titka, hogy az önkormányzat érdemi viták nélkül képes döntéseket hozni, immár ötödik éve olyan erős a jobboldal többsége, hogy nincsen szükség kompromisszumkeresésre. Ennek van jó oldala is, de nem igazán egészséges, ha az embernek saját magát kell kontrollálni, nem szembesül valós, vagy akár valótlan kritikával.
Persze a választók akaratából van ez így, úgy tűnik, Mosonmagyaróvár ennek az akaratnak a végrehajtója, elszenvedője. S a fejlődés ennek az akaratnak az eredménye is. Az ellenzék hiánya azonban mindezek ellenére feltűnő, a csekély létszám nem magyarázat az erőtlenségre. Éppen a Parlament munkája a bizonyíték arra, hogy a kis létszám ellenére az ellenzék folyamatosan képes áttörni a nyilvánosság falát.
Az új év mindig a várakozásé is, a remények beteljesítését várjuk tőle. Azonban 2016 sem kell, hogy a hátradőlés éve legyen. Még mindig nem igazán tudtuk feldolgozni, hogy Mosonmagyaróvár nagyvárosnak kicsi, kisvárosnak nagy.
Próbáljuk meg az idén!
2016/1
