Sok üzlet leválna a távhőről a drasztikus drágulás miatt

Sok üzlet leválna a távhőről a drasztikus drágulás miatt

- Kategória: Hírek, Közélet

Szeptember utolsó napján jelent meg a Magyar Közlönyben a távhőszolgáltatást érintő új szabályozás, miszerint a lakossági fogyasztókon kívül mindenki más számára mintegy tizenhatszorosára növekszik az energia ára. A rendelkezés már október elsejétől hatályba is lépett. Az eddigi 3.305 forintos egységár helyett mostantól 54.836 forintot kell fizetni. Ez több mint tizenhatszoros drágulást jelent.

„Fontos hangsúlyozni, hogy a lakossági távhődíj változatlan maradt. Kizárólag az úgynevezett egyéb fogyasztókat érinti ez a drasztikus drágulás. Ide tartoznak egyebek mellett a különböző intézmények, üzletek, vállalkozások.” – emelte ki érdeklődésünkre Kosár Tibor, a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetője. Elmondta: az alapdíj nem nőtt, kizárólag az energia tarifája emelkedett ezen fogyasztók számára.

Az ügyvezető leszögezte: a távhő energiavételi és -eladási ára egyaránt központilag szabályozott. Így az áremelkedés nem fogja a távhőszolgáltató nyereségét növelni. Sőt, lényeges bevételkieséssel számolnak. Az egyéb fogyasztók körébe Mosonmagyaróváron összesen mintegy száznyolcvan egység tartozik. Nagyrészük fontolóra vette, hogy szünetelteti a távhőszolgáltatást, sokan már kérték is ezt a Városüzemeltetőtől. Ráadásul többen már azt tervezik, hogy teljesen leválnak a rendszerről.

A távhő árát az Energia Hivatal a földgáz ára alapján határozza meg. A hivatal jelzése alapján a jelenlegi tarifa az év végéig érvényes, jövő év januártól változik a díj. A jelenlegi gázárakat figyelembe véve várhatóan kedvezőbb lesz az a tarifa. Emellett csökkentheti az árat a hamarosan elkészülő geotermális erőmű is Mosonmagyaróváron.

Kosár Tibor hozzátette: az egyéb fogyasztók jelentős része a városközponti panelok, társasházak – úgynevezett vegyes rendeltetésű épületek – alagsorában működtet valamilyen üzletet. A drasztikus drágulással ők és a társasházak is rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. A Városüzemeltető a közelmúltban megbeszélést hívott össze a lakóközösségek közös képviselővel, ahol tájékoztatták őket a kialakult helyzetről és dolgoznak azon, hogy valamilyen megnyugtató megoldást találjanak erre.

Fontos azonban, hogy a kialakult helyzet ellenére a számlafizetési kötelezettség továbbra is fennáll. Ezzel együtt a szolgáltató minden lehetőséget megvizsgál, miként tudná segíteni a nehéz helyzetbe került vállalkozókat, társaságokat.

Ez is érdekelhet...

Szabó Miklós: „Minden jó szándékú javaslatot befogadunk”

A párbeszéd és az együttműködés hívei maradtak Élhető