Mozgalmas év volt a tavalyi Mosonudvar számára. Több nehézséggel is meg kellett küzdenie a kis településnek. Rinczki Lajos polgármester lapunknak elmondta: az év elején szereztek tudomást arról, hogy ...
Read more
Kistérség
Április 3-tól újra várja délután is az úszni vágyókat a jánossomorjai tanuszoda. A délelőtti iskolai oktatás után hétfőtől ismét úszhatnak a felnőttek is a több mint egy éve ...
Read more
Több mint negyven év után újra elindult a Hegyeshalomban legendássá vált 411-es gőzmozdony. Noha néhány métert tett csak meg és ezt sem saját erőből. A gőzöst csütörtök délelőtt ...
Read more
A katasztrófavédelem támogatása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért a Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérmet adományozott Csaplár Zoltánnak, Mecsér polgármesterének a belügyminiszter. Hagyományosan ünnepi állománygyűlésen emlékezett meg a Nemzetközi Polgári Védelmi ...
Read more
Egészségház építés, az elkerülő út közvilágítása, valamint a helyi intézmények felújítása egyaránt szerepel a rajkai önkormányzat tervei között. Remélik továbbá, hogy az M15-ös autópálya bővítésével együtt megépülhet a ...
Read more
Egy év kényszerszünet után márciustól újra kezdődhetnek az úszásórák a jánossomorjai iskolában. A kitűzött határidőre befejeződtek a jánossomorjai uszoda felújítási munkálatai. Az egy éve életveszélyessé vált és bezárt ...
Read more
Április elsejétől akár indulhat a bölcsőde Dunaszigeten A jogszabályi háttér kedvező változásának és a településen megjelenő fiatalodó lakosság igényének köszönhetően úgynevezett mini bölcsőde indulhat Dunaszigeten. Az új fogalom ...
Read more
Szinte az egész falu összefogott és egy emberként állt a jó ügy mellé, hogy segítsék a rajkai Ádám családot, akiknek egyik pillanatról a másikra semmisült meg az otthona. ...
Read more
Január utolsó napján kihelyezték a tiltó táblákat Jánossomorján, a 86-os főút egy szakaszára. Február elsejétől éjszakai forgalomkorlátozás lépett életbe a 86-os főút e részén. Ezzel hosszas harc után ...
Read more
Útépítések, temetőbővítés és az óvodai parkolás megoldása. Csak néhány Halászi idei fejlesztési tervei közül. Emellett szeretnék bővíteni az óvodát és bölcsődét, valamint egy kikötőhelyet is létesítenének a Mosoni-Dunán. ...
Read more
Több mint 600 ezer forinttal támogatta Jánossomorja a tervezett hospice ház létrehozását Mosonmagyaróváron. Méltó körülmények között, családi körben, de orvosi szaksegítséggel elbúcsúzni az élettől, erről szól a hospice ...
Read more
A kistérség településeinek összefogásából endoszkópokat szereztek be a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gasztroenterológiai osztályára. Az évek óta tartó támogatásnak is köszönhetően kimagasló színvonalú a gasztroenterológiai ellátás az intézményben. A ...
Read more