Hatodik alkalommal rendezett „Ki-Mit-Tud” vetélkedőt a Flesch Károly Kulturális Központ a hétvégén. Ezúttal az „Interaktív műhelyek Mosonmagyaróváron” című projekt középiskolás témanapjain belül valósították meg az eseményt, amit az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával támogatott.
A vetélkedőn öt kategóriában osztottak ki díjakat: ének, tánc, zenekar, rap és egyéb. A zsűri tagjai voltak: Molnár Ágnes, Fazekas Róbertet, (Pizsy), Gerendás Dani, Hergenrőder Jácint, Kurucz Róbert, Varga Bence.
A hatodik Fiók Ki-Mit-Tud-on, mintegy kilencven fellépő, tizennyolc produkción keresztül mutatta be tehetségét a Flesch Központ színpadán. Ének kategóriában első három helyezett lett Nyerlucz Liliána és Nyerlucz Barbara páros, Bindis Dóra, illetve Dohány Bernadett. Tánc kategóriában első helyen végzett Tóth Emília az En l’air tánccsoport tagja, őt követte a MadKidZ, majd a Fairy Tale (HUNGARockY Táncegyesület). Rap kategóriában győzött Szabó Regina, második lett Wertál Anita, harmadik pedig AhkoR – Kuzmics Benjamin.
Zenekar kategóriában a dunaszigeti Fészekalja Népzenekör a Talizmán Népzenei és Kulturális Egyesület győzött, egyéb kategóriában pedig Szalai Melinda Réka. A zsűri két különdíjat is kiosztott a MadKidZ, illetve az Egykéthá Egyesület részére. A közönségdíjat (közönségszavatok alapján) a Fairy Tale (HUNGARockY Táncegyesület) kapta.