„A muzsikusnak dalból van a lelke, az egész világ szíve dobog benne .” – vallja az ismert dal sorait Bertók (Bumbi) Klára, akinek segítségével múltidéző rovatunkban ezúttal a mosonmagyaróvári vendéglátós cigányzenészek legszebb évtizedeit, illetve a rendszerváltást követő hanyatlásukat mutatjuk be.
Retro rovatunkban most is közreműködött Ferencz Tibor, aki páratlan fotógyűjteménnyel és egyéb visszaemlékezésekkel rendelkezik a város elmúlt évtizedeiről. Ezt folyamatosan bővítve a nagyközönség előtti is bemutatja „Mosonmagyaróvár Retro” címen a legnagyobb közösségi oldalon. Ebben a témában Ferencz Tibor az elmúlt időszakban több könyvet is megjelentetett már. Tavaly írta meg Mosonmagyaróvár vendéglátásának történetét, majd „Mosonmagyaróvár régi fényképeken, képeslapokon I.”, legutóbb pedig „Mosonmagyaróvár kereskedelme és vendéglátása képekben” címmel jelent meg kötete, amik még korlátozott számban kaphatók. (Könyvek megvásárolhatók a Huszár Gál Városi Könyvtárban , a Pergamen Papírboltban, Vecsey Tamás órásmesternél, a Puci és Gábor papírboltban, valamint a Fehér Ló Közösségi Házban).
„A cigányzenészek a rendszerváltás nagy vesztesei. A privatizált vendéglőkből kiszorította őket a gépzene. Ez történt Mosonmagyaróvár egykoron elismert cigány muzsikusaival is.” – mondja Bertók Klára, akit a városban legtöbben édesapja után csak Bumbi Kláriként ismernek.
Az idősebb mosonmagyaróvári generációból talán mindenkinek ismerősen cseng Bumbi, „polgári nevén” Bertók István neve, aki a város utolsó prímása volt. Az elismert muzsikus cigányzenekarával fél évszázadon keresztül szórakoztatta a mosonmagyaróváriakat. A Bertók volt az első roma család, akik letelepedtek Mosonmagyaróváron. A család azonban már évszázadok óta zenéléssel foglalkozik. Egyik felmenőjükhöz köthető például a híres Bertóké verbunk is. – kezdi a családtörténetet Bertók Klára. Mint mondja, szülei a Csallóközből származnak, édesapja már tizennégy éves korában Pozsonyban a legendás Lídóban muzsikált.
A Bertók István „Bumbi” vezette zenekar Mosonmagyaróváron a negyvenes évektől élte fénykorát egészen a kilencvenes évekig. Hosszú időn át muzsikáltak például a Központi Kávéházban, ami később Széchenyi Étterem lett, de zenéltek többek között az Arany Ökörben, a Fekete Sasban és nyaranként a parkban is. Abban az időben nem csupán hétvégéken, hanem szinte mindennap volt élő zene a vendéglőkben. A zenekar heti hat napot muzsikált. Hatalmas sikerük volt. – meséli a legendás prímás lánya. Hozzátette: egy ideig a zenekarban muzsikált Székely Jenő is, aki korábban polgármester volt a városban. Emiatt a kommunista rendszerben nem kerülhetett pozícióba, így kényszerűségből eljárt zongorázni. Neki köszönhetően kezdek el komolyzenét is játszani a vendéglátóhelyeken.
Bertók István egészen 1994-ig muzsikált, utoljára a Szent Flórián Étteremben, lányával közösen. Betegsége miatt kényszerült abbahagyni a zenélést, ami számára az életét jelentette. Néhány évvel későbbi halálával a város utolsó prímását veszítette el.
Lánya, Bertók Klára édesapja nyomdokaiba lépve ugyancsak zenésznek állt. „Bumbi” Klára mint mondja, eredetileg orvos szeretett volna lenni, ám az élet úgy hozta, hogy a családi hagyományt folytatva ő is muzsikusnak állt. A pályafutását 1965-ban kezdte a Széchenyi Étteremben, ahol éppen zongoristát kerestek a zenekarba. Úgy kötöttek vele szerződést, hogy fél éven belül le kellett tennie az előadói vizsgát. Ehhez a munka mellett minden nap gyakorolnia kellett. Az ezt követő években – édesapjához hasonlóan – szinte minden helyi vendéglátóegységben muzsikált, így például a Fekete Sasban, a Mokkában, a Béke Étteremben, a Borostyánban, majd később a Termál Étteremben és a Malomban is. Betegsége miatt kényszerült felhagyni az állandó zenéléssel, ám felkérésekre a mai napig muzsikál alkalomszerűen.
Bertók Klára azt mondja: a rendszerváltás nagy vesztesei voltak a cigányzenészek, aki szinte egyik pillanatról a másikra maradtak munka nélkül. Kinyílt a világ, a külföldről beáramló modern zene óriási csapást jelentett e műfajra. Emellett az éttermek privatizációja után a tulajdonosok többsége anyagi megfontolásból a cigányzenekar helyett gépzenére, vagy egyszemélyes szintetizátoros-énekesre tért át. A kiváló muzsikusok pedig hirtelen az utcára kerültek. „Legalább négytagú zenekar kell ahhoz, hogy a cigányzene megfelelően szóljon. Noha igény lenne rá – főleg az utóbbi években – a vendéglátósok nem akarnak ennyit áldozni a zenére. Inkább gépzenét szolgáltatnak, vagy legfeljebb egyszemélyes muzsikusokat.” – mondja keserűen
Bertók Klára. Hozzátette: őt is gyakorta hívják ma is muzsikálni, sokszor egész éjszaka magyar nótákat játszik, ám ez mégsem szól úgy, mint egy igazi cigányzenekarnál. Sajnos a cigányzenekarok világa véget ért, ám próbálja életben tartani édesapja örökségét. Ezért szerveztek hagyományteremtő szándékkal Bubmi-emlékbált is a családtagok az év elején, amit 2018-ban ismét megtartanak majd.
