A járvány okozta két év kihagyás után újra Pályaválasztási Napot rendezett a Flesch Központ, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi – és Iparkamarával közösen. Az esemény célja ezúttal is az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló általános- és középiskolás diákok rálátást, szélesebb betekintést kapjanak a továbbtanulás, munkavállalás terén.
Több száz diák vett részt az idei Pályaválasztási Napon a mosonmagyaróvári, illetve a környező települések iskoláiból. Az eseményen mintegy negyven standon mutatkoztak be a helyi és győri középiskolák, több egyetem, valamint mosonmagyaróvári és környékbeli vállalkozások, intézmények. A standoknál beszélgethettek a pályaválasztás előtt álló fiatalok az általuk kínált lehetőségekről, elvárásokról. A művészeti, egészségügyi, szociális, műszaki pályák is megjelentek a kínálatban.
A színházteremben pedig folyamatosan zajlottak a beszélgetések, ahol az oktatási intézmények képviselői és egy-egy ott végzett diák beszélt arról, miért is válasszák a fiatalok az adott iskolát, pályát. Közben a színpadon a helyben elérhető és választható szakmák interaktív bemutatói zajlottak. A szünetekben pedig helyi fiatalokból álló zenekar szórakoztatta a közönséget, biztosította a jó hangulatot. Sok ajándék, vetélkedő, színpadi kvízjáték színesítette a programot, melyhez a segítséget a kiállító vállalkozások, intézmények biztosították.