Többen jogsértően gyűjthették az ajánlásokat, a választási bizottság büntetőfeljelentést tesz

Többen jogsértően gyűjthették az ajánlásokat, a választási bizottság büntetőfeljelentést tesz

- Kategória: Választás 2018

Egy jelölt visszalépet, így tizenhét név szerepel majd a szavazólapon a megye 5. számú egyéni választókerültében. A választási bizottság büntetőfeljelentést tesz, mivel felmerült a gyanú, hogy többen jogszabálysértően gyűjtötték az aláírásokat. Hamisított aláírásokkal igazolták az ajánlásokat az íveken.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a helyi választási bizottság összesen tizennyolc képviselőjelöltet vett nyilvántartásba a megye 5. számú egyéni választókerületében. Időközben azonban Fekete Viktória, a Haladó Magyarországért Párt jelöltje bejelentette visszalépését, így tizenhét név lesz majd a szavazólapon. Erről a minap határozott a választási bizottság.

A választási bizottság ülésén napirendre kerültek az ajánlások gyűjtésével kapcsolatos esetleges visszásságok is. Elhangzott: a választókerületben eddig huszonhárom kérelem érkezett a választópolgárok részéről annak megállapítása céljából, hogy aláírásuk, illetve személyes adataik mely jelöltek ajánlóívein szerepelnek. Az érintettek a hivatalban megtekintették az ajánlóíveket, amin nevük szerepelt és elmondták, hogy azok közül többet nem ők írtak alá. Ezt követően kérték, hogy a választási iroda ügyüket terjessze a választási bizottság elé. Ezért foglalkoztak most a kérdéssel.

Az ülésen dr. Kiss Attila elnök elmondta: mindezek alapján felmerül a gyanú, hogy az Iránytű Párt, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, A Mi Pártunk, a Kell az Összefogás Párt, a Családok Pártja, a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja, illetve az Összefogás Párt ezen választókerületben indulni szándékozó jelöltjei jogszabálysértő aláírásgyűjtési gyakorlatot folytattak. Hamisított aláírásokkal igazolták az ajánlásokat az íveken. Ezen tény megállapítása azonban sem a választási iroda, sem választási bizottság hatáskörébe nem sorolható. A választási névjegyzékben ugyanis az aláírások képe nincs rögzítve, így az aláírások hitelességét nem is ellenőrizheti a választási iroda.

Hozzátette: a bizonyító tények arra vezetnek, hogy az adatok másolására utaló jelenségről van szó, ami felveti az érvénytelen ajánlások lehetőségét, a választási eljárás alapelveinek megsértését, valamint büntetőjogi tényállás kimerítését. Az elnök hozzátette:  választási iroda tájékoztatása szerint sorrend azonosság is fellelhető meghatározott jelöltek ajánlóívein úgy, hogy egy-egy azonos nevű és adatú személy aláírása teljesen eltér az egyes ajánlóíveken. Életszerűtlen, hogy ugyanazon személyek ugyanabban a sorrendben más-más jelölteket ajánlanak.

A jelöltek nyilvántartásba vétele elleni jogorvoslat határideje jogvesztő. Azaz a választási bizottság a már jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek esetében nem vizsgálhatja felül az ajánlások érvényességét. A választópolgárok által tett bejelentések, nyilatkozatok alapján azonban a tudomására jutott törvénysértés esetén a bizottság kezdeményezheti a hatáskörrel rendelkező szerv eljárását. Erre tekintettel az elnök javasolta, hogy a bizottság tegyen büntetőjogi feljelentést személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt, amit a bizottság tagjai egyhangúlag meg is szavaztak.

Ez is érdekelhet...

Összefogás kell a sikerhez – átvette képviselői megbízólevelét dr. Nagy István

“Összefogással lehet csak sikeres ez a térség, a