Polgármesterjelöltek Mosonmagyaróváron

Polgármesterjelöltek Mosonmagyaróváron

- Kategória: Hírek, Közélet, Választás

Szabó Miklós (MPKE, MM, MMN, MSZP, LMP)

„Mi másként tekintünk a városra…”

„Kémia-fizika szakos tanárként kerültem Mosonmagyaróvárra, a Kossuth Lajos Gimnáziumba 1982-ben. Örülök, hogy ma már három fiú édesapja és négy lányunoka boldog majoroki nagypapája lehetek. 1994 óta vagyok önkormányzati képviselő a majoroki városrészből. Voltam a megyei közgyűlés alelnöke, még MDF-es korszakomból. Aztán 2006 és 2010 között a város bizalmából Mosonmagyaróvár polgármestere lehettem. A majd harminc éve működő civil szervezet, a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) elnökeként is kizárólag várospolitikai kérdésekkel foglalkozunk. Így jó rálátásom van a városra, s nagy rutinom a közfeladatok ellátásában- mondja bemutatkozásként Szabó Miklós.

A polgármesterjelölt (MPKE, támogatói MM, MMN, MSZP, LMP) hozzátette: polgármestersége időszakában indult el -kormányzati ellenzékből, mégis milliárdos pályázatok segítségével- többek között a Mowinpark, a Futura, Moson belváros rekonstrukciója- Erzsébet tér, piac átépítése, a városi szennyvíztisztító korszerűsítése is. Ezek teremtették meg az alapját a város utóbbi évtizedbeli gyarapodásának.

„Régóta Majorokban élek, így jól ismerem az itt élő embereket, akik eddig is és ezután is bizalommal kerestek és kereshetnek gondjaikkal , problémáikkal”- tette hozzá Szabó Miklós, aki a polgármesterség mellett 2. körzeti képviselőként is ismét megméreti magát.

Elmondta: egyesületük, az MPKE már 2019-ben egyedül is figyelemre méltó eredményt ért el. Most szövetségeseivel együtt a legesélyesebb önkormányzati szerveződés.

„Szövetségben a városért-szót értünk egymással” mottóval  jelentette be önkormányzati választási indulását a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE), a Momentum Mozgalom ( MM), a Magyar Szocialista Párt ( MSZP) és a DK-ból kilépni kényszerülő civilek alkotta választási koalíció. Szerveződésüket az MMN és az LMP is támogatja.

Szabó Miklós hangsúlyozta: a fejéről a talpára kell állítani a városfejlesztés szemléletét. Pártideológia mentesen csakis a várospolitikára kívánnak fókuszálni.

„ Mi másképpen nézünk a városra. Nem utólag, ad hoc módon indítanánk el városfejlesztési programjainkat, hanem egy lépéssel a probléma előtt járva. Persze vannak halaszthatatlan tennivalóink is”- fogalmazott a polgármesterjelölt.

Kiemelten fontos számukra többezres tüntetéseik nyomán a Karolina–kórház helyzetének megnyugtató rendezése, a város közlekedési hálózatának teljes újragondolása, ész nélküli területi bővülésének megállítása, az elkerülő gyűrű tervezési munkáinak megindítása, egy emelt szintű idősek otthona létesítése, a közösségi költségvetés gyakorlatának meghonosítása, a mosoni MÁV-VOLÁN területek rendezése, a közvilágítás minőségének javítása, a járdaépítési program felgyorsítása, a félkész tanuszoda megépítése.

Közös képviselőjelötjeik körzetenként: Balázs Endre, Szabó Miklós, Márkus János, Luksa Attila, Vida István, Lendvai László, Darázs Norbert, Pozsgai Jánosné, Mohay Péter, Ábrahám Tivadar. Ők mind úgy vélik, hogy nem a városból kell élni, hanem a városért.!

Kampányuk finanszírozását- mivel  nem kívánnak elköteleződni egyetlen befektetői csoportnak sem – saját erőből oldják meg ill.örömmel fogadják a mosonmagyaróvári lakosok nevesített mikro adományait.

 

Dr. Keresztély Rita (REFELXUM Egyesület-DK-Jobbik)

Önálló ügyvédként és környezetvédelmi szakjogászként tevékenykedem Mosonmagyaróváron és környékén.
1972-ben születtem Mosonmagyaróváron. Érettségi után 1998-ban szereztem pedagógus oklevelet a NYME Pedagógiai Főiskoláján. Előtte és közben óvónőként, óvoda pedagógusként dolgoztam.

Jogi tanulmányaimat 1999-2004 között az ELTE Állam és Jogtudományi Egyetemen folytattam, 2007-ben környezetvédelmi szakjogászi képesítést szereztem.

2008-tól ügyvédként dolgozom. Fő szakterületem a család- és büntetőjog, valamint a cégjog.
Érdeklődési körömből fakadóan és a családjogi kérdések hatására párterapeuta képesítést szereztem.

Elsődlegesen az összetartást, a szeretet és az embernek maradást támogatom az élet minden területén. Hiszek az egyenlőségben, a szabadságban és abban, hogy mindenkinek joga van egy boldog, kiegyensúlyozott és biztonságos élethez.
2024. januárjában keresett meg egy mosonmagyaróvári civil szervezet azzal, hogy megfelelő polgármesterjelöltet látnak bennem a közelgő választásokon.
Mivel ez előtt nem igazán politizáltam, hosszú gondolkodás után vállaltam a feladatot. Nézetem szerint nagy szükség van most arra, hogy ne azt keressük a többi emberben, ami elválaszt minket, hanem azt, hogy közösen megtaláljuk az előttünk álló feladatok megoldásának legjobb módját. A jelölő szervezetek ezzel egyetértettek, támogatásukról biztosítottak.
Az autókon is kisebb a visszapillantó tükör, mint a szélvédő. Előttünk sokkal fontosabb dolgok állnak, mint amit magunk mögött hagytunk. Nem tölthetjük folyton azzal az időnket, hogy a múlt eseményein, az akkor elszenvedett sérelmeinken borongunk, vagy veszekedünk, mert úgy senki nem fog előre jutni.
Éppen ezért most a választásokon is, utána is várok minden olyan polgárt a szövetségünkbe, aki képes túllépni a saját és a másik ember múltján, helyette összefogni akar a többi emberért, a városunkért.
Az engem jelölő szervezetek leírt, vállalt programmal állnak a polgárok elé és ezek a célok teljesen egyeznek az én nézeteimmel, felfogásommal. A köz érdeke minden helyzetben megelőzi egy-két ember személyes érdekét, ambícióit, revansra való vágyát.
A programunk nyilvános, az elveink érthetőek. Kezdjünk a jelenlegi politikai adok-kapok helyett új időszakot!
Szövetséget ajánlok ebben mindenkinek, aki a politikai múltjától és meggyőződésétől, a hitétől, vagyoni helyzetétől függetlenül készen áll arra, hogy Mosonmagyaróvár megújulásáért, fejlődéséért tenni akar.

 

Takács Miklós (Mi Hazánk Mozgalom)

Van Harmadik Út!

Mosonmagyaróvár, a Szigetköz fővárosa – Mi Hazánk, az élhető, zöld város pártja. Legyen rend és biztonság!

Határt szabunk a beépítési láznak, hiszen egy élhető városban nem lehet minden négyzetcentiméter lakópark és beton. Küzdünk a kórház működéséért és egy állandó gyermekorvosi ügyeletért! Rendezzük a városi közvilágítás tarthatatlan helyzetét!

Átfogóan megújítjuk zöld területeinket, parkjainkat, hogy azok valóban a városlakók kényelmét szolgálják. Padokat, asztalokat, piknik-helyeket létesítünk. Felújítjuk a játszótereket, és újakat létesítünk, hogy a kisgyermekes is jól érezzék magukat. Megvédjük az önkormányzati vagyont! Megakadályozzuk, hogy az önkormányzat ingatlanjai, külterületei idegen kézbe kerüljenek! Támogatjuk a környezetbarát, energiaforrásokat, a geotermikus energiát és az elektromobilitást!

Szemétszedési akciókkal vigyázunk a város tisztaságára! Fejlesztjük a mosonmagyaróvári turizmust és a rá épülő infrastrukturális hálózatot! Fellendítjük és színesítjük városunk kulturális életét, partneri viszonyra törekszünk a város civil és kulturális szerveivel és az oktatási intézményekkel.

A Mi Hazánk, a rend pártja – Legyen végre rend és biztonság a városban. Mivel Mosonmagyaróvár hármas határátkelő közelében fekszik, ezért a bűnözésnek is jobban kitett település. Sok helyi lakos panaszkodik a romló közbiztonságra. Ahhoz, hogy ez változzon, az alábbiakra van szükség:

Megerősítjük a polgárőrséget és az önkormányzati rendészetet!

Folytatjuk a kritikus városrészek bekamerázását! Mellette: több rendőrjárőrt, rendészt és polgárőrt az utcákra!

Útját álljuk a drogkereskedelem és a droghasználat terjedésének, újra aktívvá tesszük az iskolákban és a közéletben is a drogellenes kampányokat!

Szigorúan lépünk fel azokkal szemben, akik az együttélési normákat nem tartják be! A randalírozók semmilyen önkormányzati juttatást nem kaphatnak, önkormányzati lakást sem!

Kezdeményezzük az iskolatársaikat terrorizáló tanulók kiemelését az iskolarendszerből! E célból szakértőkből álló konzultációs bizottságot állítunk fel!

A Mi Hazánk a kis és középvállalkozók pártján áll. A kis és középvállalkozásokat támogatjuk a multik helyett! Bebizonyítjuk, hogy helyi szinten is van magyar alternatíva multikkal szemben! Állandó vállalkozásfejlsztési bizottságot hozunk létre, ahol a gazdaság szereplői a nyilvánosság előtt egyeztethetnek a városvezetéssel! Ösztöndíjakat és pályázatokat hozunk létre a fiatal kis és középvállakozók számára! Szakemberlakásokkal és bérlakásprogrammal teszünk a helyi munkaerő helyben maradásért!

 

Dr. Árvay István (Fidesz-KDNP)

KÖZÖS CÉLOKÉRT DOLGOZUNK

Az utóbbi 15 évben az önkormányzatok működése, az igazgatási struktúra, a térségi együttműködés átalakult, stabilizálódott az intézményrendszer. Városunk nyertese lett ennek a folyamatnak: megszabadultunk az előző évtizedekben felhalmozott több mint 3 Mrd Ft adósságtól. Saját forrásainkat észszerűen befektetve segítettük azt a gazdasági pezsgést, amely mára városunkat kívánatos befektetési és letelepedési célponttá teszi. A tősgyökeres mosonmagyaróváriak is profitáltak ebből, hiszen a folyamat magasabb béreket, jó vállalkozói környezetet, ingatlanjaiknak fokozatosan emelkedő értéket, tulajdonosaiknak jó hasznosítási lehetőséget teremtett.

A város sikereiről

A helyi gazdaság kiegyensúlyozott, válságálló, és nagymértékben hozzájárul a város fejlődéséhez. Élve az állami és uniós támogatásokkal, valamennyi közintézményünk megújult, energetikailag korszerűvé vált, két új bölcsődét is átadtunk. Állami és saját forrásból közlekedési csomópontokat, parkolókat, új utakat építettünk. A covid után újraindítottuk, és ezzel az egész vonzáskörzet számára megmentettük az állami fenntartásban levő Karolina Kórházat. Működőképessége megtartásához 252 M Ft vissza nem térítendő támogatást adtunk. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy szolgáltatásait megtartsa, bővítse. Akadémiánknak jó gazdája lett a Széchenyi Egyetem. Önkormányzati kézben maradt a helyi vízszolgáltató, az AQUA Kft. Országosan is egyedülálló módon sikerült bevonni a geotermikus energiát a helyi távfűtésbe. A térségi szociális társulást mára szolidaritáson alapuló intézményfenntartó szervezetté alakítottuk. Városunk a lakhatás, a munkalehetőségek, a vállalkozási környezet szempontjából országosan is a legjobbak közé tartozik. A siker a sokszínűségben rejlik, amelynek megteremtéséből az önkormányzat is kivette részét. Egyetértésben dolgozunk

Az Önkormányzat az elmúlt 10 évben, a covid járvány, a háború és az energiaválság dacára sikeresen helyt állt, jó teljesítményt nyújtott. Döntéseinket legtöbbször vita nélkül, 95 %-ban ellenzéki egyetértés mellett fogadtuk el, zavaró események nem terhelték a város közéletét. Nagy szó ez, ha körülnézünk az országos politikában, melynek hatása alól mi sem húzhatjuk ki magunkat. Természetes módon vannak jelen munkánkban a kritikus hangok, az ellenvélemények, a jobbító szándékú javaslatok a városüzemeltetés, vagy az önkormányzati munka egyéb területein, amelyekkel a mindenkori városvezetésnek együtt kell élni, a felvetésekre válaszokat kell adni.

Polgármesterként az a feladatom, hogy az igényeket a lehetőségekkel, a magánérdeket a közérdekkel a lehető legoptimálisabb módon összeegyeztessem. Ebből adódhatnak súrlódások, de haragra, gyűlöletre egy kisváros közéletében semmi ok, így szükség sincsen, bármilyen is legyen valakinek a politikai meggyőződése.

A következő ciklus feladatairól

Elért eredményeink arra köteleznek bennünket, hogy fenntartsuk azt a minőséget, amelyet a közintézményekben és a közterületeken, kulturális rendezvények terén, sportéletben megvalósítottunk. Ez a jövőben fokozott felelősséget, hozzáértést és még több hozzárendelt anyagi erőforrást igényel majd. A rengeteg zöldfelület, a játszóterek, a javítandó utak, hidak, járdák, bölcsődéink, óvodáink, múzeumunk, kulturális és szociális intézményeink napi szintű beavatkozásokat igényelnek. A városfejlesztésben nem ötleteléssel, hanem a lakosság és szakemberek bevonásával együtt összeállított tervek alapján dolgozunk. Olyan nagy feladatok állnak előttünk, mint az északi elkerülő út megépítése, fedett vásárcsarnok Mosonban, egy új, idősek klubjával integrált Naposház felépítése, a szociális intézmények kapacitás- és férőhelybővítése (pl. Lengyári úti Idősek Otthona), a Rudolf-liget teljes rehabilitációja, csomópontok (pl. Kapucínus u .- Pozsonyi út, Gorkij u.-Terv u., Városkapu tér, Kossuth L. u.-Hanság u.), utak, járdák építése, egy modern vízisporttelep megvalósítása.

Biztos jövő

Megtakarításaink, az adófizetőktől származó növekvő bevételeink, pályázati források, állami támogatások adják a megvalósításhoz szükséges fedezetet. Komoly együttműködést alakítottunk ki a gazdasági élet szereplőivel, a civil szervezetekkel, virágzik a sportélet, az elért siker velük közös eredményünk. Mögöttem állnak kipróbált képviselőink az önkormányzatban, a kiválóan működő hivatali apparátus és minden munkatársam az önkormányzati szférában.

A város gazdasági ereje nem csekély, amely jelentős biztonságot ad a nehéz időszakok átvészeléséhez, és jó alapot biztosít arra, hogy a város a jövőben kínálkozó lehetőségeket megragadja. Hivatásnak tekintem a polgármesteri munkát, a becsületes munkavégzést magamtól és minden munkatársamtól elvárom.

Ez is érdekelhet...

Diplomaátadó a mosonmagyaróvári egyetemi karon

A Széchenyi István Egyetem nyári diplomaátadóinak első ünnepségét