Továbbra is az elsőbbségadás elmulasztása a fő baleseti ok

Továbbra is az elsőbbségadás elmulasztása a fő baleseti ok

- Kategória: Közélet

Kis mértékben ugyan, de csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma Mosonmagyaróváron és a környék útjain tavaly a korábbi évhez képest. A baleseti okok között azonban még mindig első helyen szerepel az elsőbbségadás elmulasztása.

Összességében három százalékkal csökkent a személyi sérüléssel közlekedési balesetek száma 2018-ban az előző évhez képest. – tudtuk meg Makó László alezredestől, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől. Elmondta: örvendetes, hogy a halálos balesetek száma negyven százalékkal volt kevesebb és csökkent a súlyos sérüléssel járó karambolok száma is. Kis mértékben ugyan, de emelkedtek a könnyű sérüléses balesetek. Ugyancsak pozitív eredmény, hogy a sérüléssel járó balesetek mindössze hat százalékát okozták ittasan. Ez egyebek mellett talán annak is köszönhető, hogy a kapitányság munkatársai kiemelte figyelmet fordítanak az ittas vezetők kiszűrésére. Rendszeresen tartanak úgynevezett „finn módszeres” ellenőrzéseket, amikor egy adott útszakaszon minden arra közlekedő gépjárművet megállítanak. Ezzel a módszerrel számos ittas vezetőt szűrtek ki az elmúlt időszakban.

Az alezredes elmondta: a legtöbb baleset továbbra is az elsőbbség adás elmulasztása miatt történik. Ezek egyike sem vezethető azonban vissza forgalomtechnikai hiányosságra, minden esetben az emberi figyelmetlenség és türelmetlenség vezetett a baleset bekövetkezéséhez. Tapasztalatok szerint sokszor az egyébként elsőbbséggel rendelkezők annak tudatában közlekednek, hogy biztosan meg is adják számukra az elsőbbséget. Noha a baleset bekövetkezésért nem voltak felelősek, részükről is nagyobb körtekintéssel elkerülhető lett volna az ütközés. Az osztályvezető felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban nőtt az olyan baleset száma, amikor a járműben utazók nem használták a biztonsági övet. Pedig vélhetően, amennyiben használták volna a passzív biztonsági eszközöket, nem sérültek volna meg az ütközés során.

A baleseti okok között második helyen a gyorshajtás áll. Annak ellenére, hogy a rendőrség szinte folyamatosan tart sebesség ellenőrzéseket a környék útjain, még mindig nagy számban indul eljárás gyorshajtás miatt.

Több baleset történt továbbá tavaly a kijelölt gyalogátkelőhelyeken. Az ilyen gázolások megelőzése érdekében a rendőrök gyakran tartanak ellenőrzéseket a gyalogátkelők környékén is.

Kiemelkedő a kerékpárosok okozta balesetek száma is. A tapasztalatok szerint a biciklisek vagy nincsenek tisztában a közlekedési szabályokkal, illetve ha rendelkeznek vezetői engedéllyel, úgy gondolják, kerékpárral nem vonatkoznak rájuk a közlekedési szabályok. Éppen ezért még körültekintőbb közlekedésre figyelmeztetik a bicikliseket is.

Ez is érdekelhet...

Megyei elismerés a Kühne Fúvószenekarnak

A városi kerékpáros közlekedés veszélyei, a szalézi épülete,