Tirolban jártak a Móra-iskolások

Tirolban jártak a Móra-iskolások

- Kategória: Közélet

Az 5. c osztály tanulói 2015. szeptember második hetében némettanáruk, Lendvainé Siska Judit vezetésével tiroli kiránduláson vettek részt. A diákok kedvezményes áron utazhattak, mivel a JEKA Hungária Utazási Iroda által kiírt „Nyelvgyakorlás Tirolban” című országos pályázaton a szakmai zsűri döntése alapján pályamunkájukkal 4. helyezést értek el.

A sok előkészítő munka után nagy örömmel indultak a hosszú útra, melynek első állomása Salzburg volt, ahol a történelmi belvárost és Mozart szülőházát tekintették meg. Kora délután tovább utaztak szálláshelyükre, a Lech folyó völgyében található festői Bach falucskába. A hét folyamán a környék természeti szépségeit, látnivalóit keresték fel. Megtekintették a gyönyörű simmsi vízesést, átkeltek a 200 m hosszú, lenyűgöző függőhídon, mely a Höhenbach szurdok felett vezet és látogatást tettek a steegi sajtüzembe, ahol a tulajdonos beavatta őket a helyi sajtkészítés titkaiba. Meglátogatták II. Lajos bajor király meseszép neuschwansteini kastélyát is, mely a németországi Füssenben található. Túráztak a 2000 m magasságban található tanösvényen, ahol az Alpok állat- és növényvilágát fedezték fel. A Jöchelspitzére libegővel utaztak. A túra végpontja a lacken­knopfi kilátó volt, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az egész folyóvölgyre. A közeli Elbigen­alpban megtekintették a XII. században épült St. Nikolaus templomot, a „Wunder­kam­mert”, azaz „Csodaszobát”, mely a Lech völgyének történelmét és kultúráját mutatja be, valamint felkeresték a fafaragók iskoláját, ahol közelről szemlélhették meg a gyönyörű alkotások keletkezésének folyamatát. A programok során sok lehetőség adódott arra, hogy a diákok a német nyelvet gyakorolhassák. Megkóstolhatták a tiroli finomságokat is, hiszen naponta a helyi és környékbeli termelőktől származó élelmiszerek kerültek asztalukra: tejtermékek, pékáruk, felvágottak, gyümölcsök, édességek, hideg és meleg ételek.

Az időjárás is kegyes volt, hiszen szinte egész héten szikrázó napsütés, kellemes hegyi levegő kényeztette a csoportot. A hét végén rengeteg élménnyel gazdagodva tértek haza a tanulók, akik köszönetüket fejezték ki a három kísérőtanárnak, Christi néninek, Piri néninek és Judit néninek a sok gondoskodásért.

2015/16

Ez is érdekelhet...

Mosonmagyaróvár Retro: Hofi, Kabos, Omega – teltházas előadások és pezsgő élet a Mofém-kultúrházban

Hosszú ideje áll kihasználatlanul a korábban szebb napokat