Retro rovatunkban ezúttal az egykor a Serényi-kapu alatt működött és a városban legendásnak számított Jokl-pékség történetét mutatjuk be. Múltidézésünkhöz segítségünkre volt Nagy Krisztián, a legendás pékmester, Jokl József unokája, akinek nagyapja rengeteget mesélt élettörténetéről és pékségről. Az unoka nagyapja részletes elbeszélése és a különböző dokumentumok, tárgyi emlékek alapján számos információt gyűjtött össze az egykori családi pékségről.
Jokl József a Baranya-megyei Máriakéménden született 1914-ben. Az elemi, valamint polgári iskoláit itt végezte, majd 1930-ban Mohácsra került pékinasnak, egy szigorú sütőmesterhez, Koszter Antalhoz aki kitűnő szakember hírében állott. A sütőmester műhelyében megtanulta a szakma fortélyait, a sütő iparban kitűnő előmenetelt tanúsított és a sikeres vizsgát követően sütő segéddé nyilvánították. Ebben az üzemben még fateknőben kovászoltak és mindent kézzel készítettek, így módjában állt a szakma minden csínját–bínját elsajátítani. Megtanították a helyes, pontos munkavégzésre. Ez az időszak meghatározó volt Jokl József számára. A mohácsi tanonciskola elvégzése után segédlevéllel a kezében Dombóvárra ment a nagyhírű Deutsch Dezső sütőmesterhez, aki nagy üzletembernek és szaktekintélynek számító elismert szakember volt. Dombóváron is megbecsülték szaktudását. Az évek múltán már a pékség irányítását is rábízta a mester. Néhány év után azonban úgy döntött, elmegy valcolni (vándorútra). A sütőszakmában réges-régi hagyomány volt a vándorút, a szokás még a céhvilágból maradt fenn. Így Budapestre ment, ahol több kitűnő szakemberrel dolgozott együtt.
Mosonmagyaróvárra katonai szolgálat miatt került, itt ismerte meg Lang Máriát akivel házasságot kötött, két lányuk született, akik mindketten pedagógus végzettséget szereztek. Mosonmagyaróváron Gspangl Pál pékségében dolgozott a 30-as években. 1942. március 19-én a Soproni Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara előtt sikeres mestervizsgát tett. A házasságkötést követően 1942. május 6-án a Pozsonyi út 18. szám alatt nyitotta meg első pékségét, hagyományos falazott, fafűtéses két sütőteres kemencével, ahol kenyérféléből, péksüteményekből és finompékáruból több fajta termék készült, friss sós és édes sütemények, Szilveszteri mulatságokra malacot, lángost, más néven rongyos kapcát, zsírosbodagot is sütöttek. A pékségben vendégkönyv is rendelkezésre állt, amelyben nagyon sok helyi és átutazó elégedett ügyfél tette elismerő köszönetét. A második világháborúban frontszolgálatot teljesített szakaszvezetői rangban, ez idő alatt felesége egyik húgával és egy segéddel működtette a pékséget.
A több éves hadifogságból hazatérve folytatta a pékség irányítását. Néhány évvel később 1948. augusztus 4-én a Serényi-házban – a mai Fő utca 17. szám alatt -, amelyet Serényi János pékmestertől vett át alakított ki új pékséget négy kemencével, dagasztógéppel, kiflisodrógépekkel, üzlethelyiséggel. Itt már a megnövekedett keresletnek megfelelően tovább bővült a termékskála, valamint a termékek mennyisége. Szakmájában nem ismert megalkuvást, ha valamibe belekezdett azt csak és kizárólag maximálisan tudta elvégezni. Személye, szaktudása, az évek során összegyűjtött tapasztalata, szakmája és a kenyér iránti tisztelete méltán tette híressé, elismertté a városban és a környékén. Az ipartestület tagja volt, aktív közösségi életet élt, a helyi iparosokkal kölcsönösen segítették egymást és nagyon jó viszonyt ápoltak. A Széchenyi Étterem legendás törzsvendége volt baráti társaságával együtt, amikor betértek Bumbi mindig Józsi bácsi nótáját muzsikálta. Nagyon jó barátságban volt Takács Aladárral, Lautner Károllyal, valamint több helyi szakemberrel. Szakmája mellett hobbija a sport volt, számos sportágban kipróbálta magát valamint Mosonmagyaróváron volt sportvezető.
A Serényi-ház sajátosságából adódóan átjáróház volt melyet a friss kenyér illata járt át. A Fő utcáról nyíló nagykapu (Serényi Kapu) mellett volt az üzlethelyiség a jobb oldalon, a kapun belépve pedig a hosszú udvaron a gang mellett a pékműhely, a pékség ajtaja mindenki előtt nyitva állt akár éhes volt, akár csak melegedni akart. Nagyon sokan jártak be ismerősök, gyerekek egy-egy jó szóért, finom falatért, péksüteményekért.
Nagyon ismert és közkedvelt volt a pékség, a helyi üzemek dolgozói munkába jövet-menet gyakran betértek vásárolni. A szemközti iskola (szakmunkásképző, gimnázium) tanulói naponta többször, kosarakban vitték a péksüteményt. A közeli Fekte Sas és a Széchenyi Étterem pincérei is sokszor átmentek friss pékáruért és kedélyesen elbeszélgettek Jokl Józseffel.
A helyben legendás pékmesterre így emlékezett vissza Csernák Emil: „Már nagyon régen volt, az évszámra nem emlékszem, a Széchenyi-étteremben dolgoztam. A Józsi bácsiék a Serényi kapu alatt, velünk szemben dolgoztak, ahol a péksége volt. Jó kapcsolat volt a pékek és a pincérek közt. Ha Józsi bácsi engedélyt adott, záróra után átmehettünk és sütőlapát nagyságú kenyér lángost sütött nekünk. Persze nem mentünk üres kézzel, néhány üveg Gyöngyösvisontait vittünk. Közben vicceltünk, anekdotázunk, tíz óra munka után jó volt egy kis felszabadultság.”
A pékséget kétszer elvették Jokl Józseftől. Először a Rákosi-korszak alatt 1950. november 12-én az államosítás során, melyet követően újra kezdte, majd a Kádár-korszak alatt 1957-ben a Győr-Sopron Megyei Sütőipari Tröszt vette át a pékséget, ahol tovább dolgozhatott vezetőként. A hetvenes évek elején a pékséget lebontották, lakásokat alakítottak ki a helyén. 1974-től a Mosonmagyaróvár és Vidéke Sütőipari Vállalatnál dolgozott nyugdíjazását követően még 11 esztendeig. Később is tevékenyen részt vett több pékség beindításában – amíg egészsége engedte – Mosonmagyaróváron és környékén. 1997 január 24-én 83 éves korában hunyt el.
(Rovatunk segítője, Ferencz Tibor helytörténeti könyvei az alábbi helyeken vásárolható meg: HUSZÁR GÁL VÁROSI KÖNYVTÁR, PERGAMEN PAPÍRBOLT, VECSEY TAMÁS órásmester, PUCI ÉS GÁBOR PAPÍR-ÍRÓSZER ÜZLET, FEHÉR LÓ KÖZÖSSÉGI HÁZ)
