Kitley Gréta országos sikere

Kitley Gréta országos sikere

- Kategória: Közélet

A technikus vizsga előtt álló tanulók részére rendezett verseny, hivatalos nevén Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőjét Budapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon rendezték meg. A győri Hild József Építőipari Szakközépiskolát az ötfős döntőben két diák képviselte. A döntő három napig zajlott, az írásbeli és a szóbeli feladatokon kívül gyakorlati feladatokat is meg kellett oldani.

Az országos 2. helyezést a Hild 14. C osztályának tanulója, a mosonmagyaróvári Kitley Gréta szerezte meg, míg a 4. helyezett, a szintén Hildes, Kovács Martin lett. Mindketten a teljes szakmai vizsga letétele alól felmentést kaptak, eredményük: 100 %-os jeles.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Országház Felsőházi termében adta át a minap a nyerteseknek az emléklapokat. A rendezvényen ünnepi beszédet Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondott.

(A felvételt és az információt Józsa Tamástól, az iskola igazgatójától kaptuk.)

2015/11

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar