Két év alatt ötszáz busz Mosonmagyaróvárról

Két év alatt ötszáz busz Mosonmagyaróvárról

- Kategória: Közélet

Az elmúlt csaknem két év során mintegy ötszáz Credo autóbuszt adott át a Kravtex-Kühne cégcsoport a hazai közlekedési vállalatoknak. Továbbra is arra számítanak, hogy meghatározó szereplői lesznek a Nemzeti Autóbuszgyártási Cselekvési Programnak. Éppen ezért újabb jelentős fejlesztések kezdődnek a nagy múltú mosonmagyaróvári Kühne-gyárban.

„A Kühne a gazdasági jelentősége mellett a régióban, hanem országosan is ipartörténeti és kulturális érték. A 162 éves gyár Magyarország legrégebbi olyan üzeme, ami máig megtartotta eredeti profilját. A cég az elmúlt több mint másfél évszázad alatt azért tudott fennmaradni, mert képes volt többször is megújulni. Ilyen megújulást élünk meg jelenleg is, hiszen a nagy múltú mezőgép gyártás mellett közel húsz éve autóbuszgyártással is foglalkozunk.” – magyarázza Süli Csaba, a Kühne Zrt. vezérigazgatója.

A cégvezető elmondta: a Kravtex-Kühne cégcsoport gyártja a Credo autóbuszokat, ami a két évtizedes fejlesztési munka eredményeként Magyarországon a legnagyobb típusválasztékkal rendelkezik. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a felhasználási igényeknek megfelelve akár évente több új típussal is megjelennek, elsősorban a magyarországi piacon. Ennek egyik példája volt a közelmúltban átadott két egyedi fejlesztésű jármű, rendőrségi csapatszállító, illetve egészségügyi szűrőbusz, vagy a legutóbb bemutatott Econell típuscsalád tizenhárom méteres változata.

A buszok mellett a mezőgép gyártás területén is állandóak a fejlesztések. A vezérigazgató mint mondja: továbbra is úgy érzik, a legnagyobb múltú hazai mezőgazdasági gépgyártónak meghatározó helye van a magyarországi piacon. Emellett Ukrajnával is van kereskedelmi kapcsolatuk.

Süli Csaba hozzátette: folyamatosan zajlik a cégcsoport technológiai, infrastrukturális és termelő terület fejlesztése is. Jelenleg a Kravtex Kft. Győrben ezer négyzetméterrel bővíti az üzemcsarnokát. A közeljövőben Mosonmagyaróváron a Kühnében megindul egy újabb, közel 4 ezer négyzetméteres gyártócsarnok építése, a régi, korszerűtlen üzemek bontását követően. Emellett a Kühne-gyár öntödéjének rekonstrukciójára is készülnek. Az épületrészek teljes felújítása mellett a legutóbb száz éve felújított öntödébe új, indukciós elven működő olvasztókemencét helyeznek üzembe. A fejlesztésekkel egyrészt megfelelnek a szigorú környezetvédelmi előírásoknak, másrészt pedig némi megoldást jelent az egyre súlyosbodó munkaerőhiányra.

A leendő új csarnok alkalmas lesz a készre szerelt buszok kibocsátására is. A vezérigazgató szerint azonban ennek jelenleg a legfőbb akadálya a szakember hiány. A cég folyamatosan keres gépipari végzettséggel rendelkező szakembereket – esztergályost, lakatost, hegesztőt -, ám ahhoz, hogy készre szerelt buszokat tudjanak gyártani, szükség lesz termelésvezetők, autószerelők, autóvillamossági szerelők felvételére is. A munkaerő megtartása érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a dolgozók anyagi megbecsülésére, ezért az utóbbi években évi két alkalommal hajtottak végre béremelést és az ideit is tervezik.

Süli Csaba kiemelte: ezek a fejlesztések biztosítják, hogy a 2016-ban a kormány által elfogadott Nemzeti Autóbuszgyártási Cselekvési Programban a cégcsoport szerepelhessen. Két éve, a gyár alapításának 160. évfordulóján tartott ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter biztosította a cégcsoportot arról, hogy ebben a programban a Credo buszoknak meghatározó szerepet szánnak. Ez az ígéret olymértékben teljesült, hogy az elmúlt közel két évben mintegy ötszáz Credo buszt adtak át a hazai közlekedési vállalatoknak. A vezérigazgató hozzátette: bíznak abban, hogy ez az igény továbbra is fennmarad. Meggyőződésük, hogy a közösségi közlekedés számára további nagymértékű busz beszerzésre lesz szükség annak érdekében, hogy az elöregedett jármű állományt korszerűre cseréljék.

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti