Felszólítások, kötelezések a rendezett városképért – Megújul a Fekete Sas, a Szent Flórián és a „nagyposta” homlokzata is

Felszólítások, kötelezések a rendezett városképért – Megújul a Fekete Sas, a Szent Flórián és a „nagyposta” homlokzata is

- Kategória: Közélet

A város több patinás, ikonikus épülete is évek óta Mosonmagyaróvár szégyenfoltja leromlott állapotuk miatt. Ezen helyzetnek a felszámolása érdekében – az országos jogszabály mellett – hozott helyi rendeletet korábban az önkormányzat a településkép védelméről. Ennek köszönhetően újult meg például a közelmúltban az egykori Fekete Sas homlokzata is. De a város számos épületén történtek felújítások a felszólítások, kötelezések hatására.

Előfordul, hogy az elhanyagolt homlokzatok, vagy szabálytalanul megváltoztatott homlokzati megjelenések az adott ingatlan tulajdonosaival, társasházakkal szemben önkormányzati hatósági felszólítással, majd arra vonatkozó kötelezéssel kell élni, hogy az utcai homlokzatot a településképi követelményeknek alakítsák helyre. – magyarázza Kitley Tibor városi főépítész.

Elmondta: a jogszabály felhatalmazása alapján az önkormányzat elrendelheti az épületek utcai homlokzatának elavult, a városképet előnytelenül alakító állapotának megszüntetését. Ez vonatkozik olyan homlokzati megoldásokra is, amelyek nem felelnek meg a helyi építési szabályzatban foglaltaknak és a helyi építészeti értékvédelemmel összefüggő kötelezettségeknek sem.

A város településképének védelmét önkormányzati rendelet szabályozza. Amennyiben a településképi elem fenntartása, karbantartása, rendeltetésének megfelelő használata nem felel meg az ebben foglaltaknak, a polgármester településképi kötelezési eljárást folytathat le. Ilyen kötelezési eljárásra akkor kerül sor például, ha az épület műszaki állapota nem megfelelő – homlokzati elemei hiányosak, töredezettek, színezése lekopott -, vagy az épület megjelenése, színe, klímaberendezések kültéri egységének elhelyezése az egységes és harmonikus városképet lerontja. Ugyancsak indok lehet, ha az építési övezetre előírt zöldfelületi kialakítás nem valósult meg, vagy a telket településképet rontó módon használják.

A településképi követelmények megszegése jogkövetkezményekkel jár. Aki a felszólítás után, a megadott határidőig – ami akár fél évnél is hosszabb lehet – nem teljesíti ezt, arra településképi kötelezést és egyúttal bírságot ró ki az önkormányzat, egyben az ingatlan tulajdonosának az építmény felújítását, átalakítását, vagy elbontását írhatja elő.

A főépítész kiemelte: az önkormányzat célja nem a bírságolás, hanem az, hogy kötelezettségük teljesítésével az ingatlan tulajdonosok is hozzájáruljanak a megfelelő településképhez. Egyebek mellett ezért is támogatja a város a védett épületek felújítását pályázati rendszer keretében. A rendelet értelmében támogathatók egyebek mellett a műemléki védelem, vagy helyi építészeti védelem alatt álló, illetve történeti településképi területen álló épületeken végzett munkálatok.

Kitley Tibor hozzátette: a hivatal szakemberei folyamatosan mérik fel a településkép védelme szempontjából az épületeket a város területén. Az elmúlt időszakban két ütemben összesen huszonkét felszólítást küldtek ki, ami után kilenc esetben volt szükség kötelezésre. Számos eljárás még folyamatban van. A felszólítások eredményeként újult meg például a közelmúltban a régóta elhanyagolt egykori Fekete Sas homlokzata, de megkezdődött a korábbi Szent Flórián Hotel, úgynevezett Szulczer-malom rekonstrukciója, valamint a Városközpontban, az Erkel Ferenc utcai posta épületének renoválása is hamarosan megindul.

 

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina