Eredményes volt az idei év

Eredményes volt az idei év

- Kategória: Közélet

Eredményes volt az idei év a mosonmagyaróvári önkormányzat számára. A járvány okozta nehézségek ellenére biztosított volt a város és az intézmények működése. Az év közben megítélt állami támogatás eredményeként pedig nagymértékű fejlesztések indulhattak. Egyebek mellett erről is beszélt portálunknak évértékelésében dr. Árvay István polgármester.

– Rendhagyó módon indult az idei év a járványhelyzet miatt. Nagyon sok volt a bizonytalanság. Miként tudtak így tervezni?

– Valóban nem volt könnyű. A járvány okán bevezetett veszélyhelyzet miatt a polgármester által elfogadott költségvetéssel indult az év. Természetesen ennek elfogadása előtt egyeztettem a képviselő-testület tagjaival. Ez a költségvetés aztán többször változott az év folyamán, szerencsére ezek a módosulások pozitívak voltak. Kezdetben meglehetősen borús volt a helyzet, lényeges bevétel kiesésekkel számoltunk, emiatt visszavettük a fejlesztéseket és a támogatások mértékét is. Az adóbevételek alakulásának és az év közben az önkormányzat számára megítélt közel milliárdos állami támogatásnak köszönhetően azonban jelentős mértékben javult az idei büdzsé. Olyannyira, hogy szinte soha nem látott mértékű fejlesztéseket valósíthattunk meg az idei évben és folytathatjuk ezt a következő esztendőkben is.

A költségvetés javulása csak a fejlesztésekre volt kihatással?

– Természetesen nem. A többlet bevételek eredményeként az év elejéig visszamenőleg öt százalékkal emeltük a béreket, valamint 150 milliós többlet forrást biztosítottunk a civil szervezetek, egyesületek támogatására. Az intézményeink biztonságos működése megmaradt, a bölcsődékben, óvodákban, múzeumban év elején betervezett fejlesztéseket maradéktalanul megvalósítottuk. Emellett sikerült a tartalékainkat is megőrizni.

– Összességében miként értékeli az idei évet?

Eredményesen zárta a 2021-es esztendőt a mosonmagyaróvári önkormányzat, ami jó alapot ad 2022-re. A helyi adókban szinte minden adónemben többlet bevétel realizálódott az eredetileg tervezetthez képest.

– Mire számítanak a következő évben?

Jövőre is az ideihez hasonló lehetőségekkel számolunk, ám bízunk abban, hogy konszolidáltabb formában történik mindez. Azaz működő testülettel, bizottságokkal, a civil szervezetek szokásos mértékű támogatásával és a hagyományos nagyrendezvények megtartásával. Jelenleg úgy tűnik, a források erre elegendőek lesznek.

– Mit jelent ez a város számára?

A következő évben folytatódik az útfelújítási program, a tervek szerint számos út újul meg jövőre is, befejeződik a Terv utcai bölcsőde építése és elindul a vízi sporttelep építése a Mosoni-Duna partján. Jelenleg zajlik a következő hét éves ciklus stratégiai tervének kidolgozása, hogy melyek azok a területek, amik fejlesztésére pályázati támogatást hívhat le az önkormányzat. A TOP plusz pályázat keretében 2,7 milliárd forint támogatást kaphat a város. Ez a következő hét évben közel 10 milliárdos önkormányzati saját fejlesztési forrással egészül ki. Egyéb pályázati lehetőségek is rendelkezésre állnak majd, ezeket kell tartalommal megtölteni. Mindemellett egyéb, az önkormányzattól független jelentős fejlesztések is megvalósultak az elmúlt időszakban, illetve folyamatban vannak a városban. Ilyen például a vár és környékének megújítása, a termálfürdő fejlesztése, az új tejkísérleti intézet építése, új lakó- és iparterületek kialakítása, valamint a tehermentesítő út megépítése.

– Milyen helyi bevételekkel és többlet kiadásokkal számolnak 2022-ben?

– 2022 évben – a 2019 évhez képest csökkentett mértékű – adóbevételekkel számolunk, csakúgy, mint idén. Bízunk azonban abban, hogy a bevételkorlátozó intézkedések 2023-ban már nem állnak majd fenn az iparűzési adó, gépjárműadó és idegenforgalmi adó tekintetében. Mindez azt jelentené, hogy túl vagyunk a pandémia okozta válságon és visszatérhetünk a 2019 előtti tervezéshez és gazdálkodáshoz. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a kormány által bejelentett béremelés a szociális, oktatási és kulturális ágazatban dolgozók számára biztosítja jövedelempozícióik jelentős javulását. Az önkormányzat azt vállalja, hogy a központi bérfejlesztéssel nem érintett munkavállalói körnek 10 százalékos béremelést biztosít. Igen jelentős mértékű többlet bérkiáramlásról beszélünk, amely érinti a köztisztviselőket és az önkormányzati cégeknél dolgozókat is. A teljes önkormányzati szférát érintő béremelésnek a kigazdálkodása, a hatályban lévő bevétel korlátozó intézkedések mellett komoly kihívást fog jelenteni önkormányzatunk számára. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy prioritásként kezelve munkavállalóink megtartását, a szükséges városfenntartási és városfejlesztési céljaink megvalósításáról sem kell lemondanunk.

 

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina