Elosztották a betegeket

Elosztották a betegeket

- Kategória: Közélet

Módosították a háziorvosi körzetek határait a növekvő lakosságszám és az egyenlőtlen eloszlás miatt. Főként az ipartelepi körzetben okozott problémát, hogy a helyi munkásszállók többsége ebben a városrészben működik. A közeljövőben vélhetően szükség lesz a tizenötödik körzet kialakítására is.

A városban élők számának folyamatos emelkedése, a lakosságszám területi eloszlásának alakulása, továbbá a kialakított új utcák száma, valamint a munkásszállók egy körzetbe koncentrálódásából kialakult egyenlőtlenség időszerűvé tette az eddigi  háziorvosi körzetek felülvizsgálatát. Az új körzethatárokról a közelmúltban döntött a képviselő-testület.

Amint azt dr. Iváncsics János alpolgármestertől megtudtuk: a változtatást több fordulós egyeztetés előzte meg a háziorvosokkal, amim során az érintettek egyetértettek módosítással. Egyik égető probléma volt, hogy a városi munkásszállók többsége az Ipartelepen működik, így ez óriási terhet rótt a körzet háziorvosára. A változtatással sikerült ezt az aránytalanságot kiegyenlíteni, így a nagy nyomás már nem egyetlen háziorvosra koncentrálódik.

Az alpolgármester hozzátette: várhatóan a közeljövőben további változtatáskora lesz szükség a körzethatárokban. Egy-egy városrészben az új lakóterületek építésével lényegesen megnő a lakosságszám. Példaként említette a Városközpontot, ahol hamarosan több száz lakás készül el. Ezért vélhetően itt is szükség lesz a módosításra. A körzethatárok változása azonban nem érinti a szabad orvosválasztást, ez csupán a doktorokra nézve jelent ellátási kötelezettséget. Dr. Iváncsics János kiemelte: a város és a lakosságszám folyamatosan növekszik, így várhatóan a közeljövőben elkerülhetetlen lesz a meglévő tizennégy felnőtt háziorvosi körzet mellé egy újabb kialakítása. Már jelenlegi is átlagosan kétezer körüli az egy-egy körzethez tartozó felnőtt lakosok száma.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina