Egyre többen buszoznak Mosonmagyaróváron

Egyre többen buszoznak Mosonmagyaróváron

- Kategória: Hírek, Közélet

Legutóbbi ülésén tárgyalta és fogadta el a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete a Volánbusz Zrt. 2022. évre vonatkozó beszámolóját helyi személyszállítás közszolgáltatási tevékenységről.

A beszámolóból kiderül, hogy 2022-ben lényegesen többen utaztak a helyi buszokkal, mint egy évvel korábban. Hiszen míg 2021-ben az utasszám 942 ezer volt, addig ez tavaly már elérte 1,114 milliót. Az átlagos utazási távolság továbbra is mintegy 3,4 kilométer. Az indított járatok száma is emelkedett, a 2021-es 14.857-el szemben az elmúlt évben már 15.739 járatra ülhettek fel az utasok.

A beszámoló kitér arra is, hogy 2022-ben két alkalommal került sor a mosonmagyaróvári helyi közlekedésében menetrend-módosításra, illetve forgalomszervezési intézkedések bevezetésére. 2022. május 16-tól kezdődően az 1M vonalon az autóbusz-végállomásról 19.30 órakor, illetve a vasútállomásról 19.50 órakor naponta induló járatok megrendelői kérésre leálltak. Szeptembertől kezdődően pedig megrendelői kérésre az 5A vonalon iskolai előadási napokon 6.30 órakor városháza – Tündérfátyol utca, lovasiskola viszonylatban új járat közlekedik. Az 5-ös vonalon iskolai előadási napokon 6.50 órakor Tündérfátyol utca, lovasiskola – vasútállomás viszonylatban szintén új járatot állítottak be. Emellett nagyobb volumenű hálózati, menetrendi átalakítás nem történt.

A tavalyi évben indított 15.739 járat közül 119 esetben fordult elő késés, ebből 49 eset a szolgáltató hibájából történt. Járatkimaradás két esetben fordult elő. Az elmúlt évben közlekedtetett járatok menetrendszerűségét elsősorban útfelújítási munkálatok, valamint a térségben bekövetkezett közúti balesetek miatt elrendelt útlezárások, forgalmi torlódások befolyásolták. Ezen túlmenően az időjárási viszonyok (csúszós, nedves utak, látási viszonyok) is hatással voltak a járatok közlekedésére. A késések aránya a közlekedtetett járatok számához viszonyítva alacsony volt. Ezek elsősorban a kedvezőtlen út- és forgalmi viszonyok miatt, kisebb mértékben ad-hoc műszaki meghibásodások vagy forgalomszervezési intézkedések miatt következtek be.

A társaság beszámolója szerint 2022-ben a menetdíjbevételek 57,2 százaléka menetjegyekből és 42,8 százaléka bérletekből származott, előző évhez képest tovább nőtt az alkalmanként, menetjeggyel utazók részaránya. A menetjegyek bevétele az előző év azonos időszakához képest 54,6 százalékkal emelkedett. Az általános bérletek bevétele csupán 1 százalékkal, a tanuló bérleteké viszont 45,8 százalékkal, a nyugdíjas bérletek bevétele pedig 9,7 százalékkal nőtt.

Ez is érdekelhet...

Szigetköz Félmaraton és Futókörök Napja áprilisban

Két nagyszabású sport rendezvényt is tartanak áprilisban Mosonmagyaróváron.