Évről évére kevesebb dolga akad az úthibák javításával a Városüzemeltető és Fenntartó Kft.-nek Mosonmagyaróváron. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban számos útfelújítás történt a városban, másrészt pedig az elmúlt enyhe tél kevésbé viselte meg a burkolatokat.
Megkezdte a tavaszi kátyúzási munkálatokat a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. a napokban Mosonmagyaróváron. Amint azt Kosár Tibor ügyvezető portálunk érdeklődésére elmondta: az elmúlt tél viszonylag enyhe időjárása kevésbé károsította az utak állapotát. A kevesebb csapadék és fagy miatt sózásra is ritkábban került sor, ez mind közrejátszott abban, hogy jóval kisebb mértékben sérült az útburkolat. Emellett az elmúlt években számos útfelújítást végeztek város szerte, aminek köszönhetően jó az útburkolat állapota, amit sokkal nehezebben tud kikezdeni a fagy. Így évről évre kevesebb kátyúzásra van szükség.
Az ügyvezető kiemelte: ennek ellenére továbbra is több helyen keletkeztek kátyúk a tél során. A balesetveszélyes úthibákat igyekeztek folyamatosan kijavítani az úgynevezett hideg aszfaltos technológiával. Ez azonban kevésbé hatékony és tartós, leginkább csak a balesetveszély elhárítására szolgál. A tartósabb megoldást jelentő kátyúzást az elmúlt napokban tudták megkezdeni. Ezt megelőzően felmérték azokat az úthibákat, ahol javításra van szükség. A társaság szakemberi pedig az elmúlt napokban megkezdték a kátyúk kijavítását. Első körben a forgalmasabb útvonalakon, illetve a balesetveszélyes úthibák esetén végzik el a javítást. Ám az elkövetkezendő hetekben városszerte történik majd kátyúzás. Az elmúlt napokban például végeztek ilyen munkálatokat a Mofém-telepen, a Duna-lakóparkban, a Halászi úti lakótelepen, a Kiserdő utcában, illetve a Gorkij utcában is. A kátyúzás az elkövetkezendő időszakban is folytatódik város szerte.