170 éves a Masch Antal által alapított meteorológiai állomás

170 éves a Masch Antal által alapított meteorológiai állomás

- Kategória: Közélet

 A Mosonvármegye 2015. február 13-ai számában Németh Attila doktorandusz felsorolta a 19. század második felében a Magyaróvári Gazdasági Tanintézetben létesített kísérleti állomásokat. Az ott említett állomások között elsőként említi a Masch Antal által az 1840-es években létrehozott Meteorológiai Megfigyelő Állomást, amelyik országos szinten az elsők között szerepel, immár 170 éve.

A nemrégiben elbúcsúztatott 2014-es év átlaghőmérséklete 11,92 0C volt Mosonmagyaróváron, ami számottevően meghaladta a mért időszak eddigi legmagasabb értékét. Ez az egyszerű megállapítás számos kérdést vethet fel a jelenségek mögötti lényeges összefüggéseket kereső ember számára: Mennyire megbízható adatok állnak e kijelentés hátterében? Mennyire jelentős melegedésről van szó? Hogyan illik ez bele az éghajlat-változási forgatókönyvekbe? Az, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozni tudunk a Mosoni-síkra vonatkozóan is, s hogy a kérdésekre adható válaszaink tudományosan jól megalapozottak, nem kis mértékben Masch Antalnak, a Magyar Királyi Gazdasági Akadémia igazgatójának érdeme, aki már rögtön Magyar-Óvárra kerülését követően nagy hangsúlyt fektetett a légkör viselkedésének tanulmányozására és a megszerzett ismeretek terjesztésére. Valószínűleg az ő kezdeményezését dicséri, hogy a XIX. századi források szerint Magyar-Óváron „az időjárás már a 40-es évektől fogva van megfigyelés alatt”, mint ahogyan az is jellemző adat, hogy a megfigyelések intézményesítése, a meteorológiai állomás létesítése második igazgatói megbízatásának idejére esik („rendszeres feljegyzések azonban a csapadékról csak az 1860., a légnyomás és hő­mérsék ingadozásairól pedig az 1865. évtől kezdve vezettetnek”).

A légkör viselkedését évezredek óta vizsgálja az emberiség, mert tudatában van, hogy életfeltételei, boldogulása nem kis mértékben attól függnek, milyen mértékben képes a környezetéhez alkalmazkodni, de csak a XVIII. század végére tudott létrejönni egy mai értelemben véve is modern, használható adatokat biztosító meteorológiai állomáshálózat. „A tudományok között mindazok, amelyek amellett, hogy a Teremtő legbölcsebb szándékait hirdetik, még az ember életére és mindennapi legfontosabb tevékenységeire is különleges közvetlen hatással bírnak, megkülönböztetett gondozást és figyelmet érdemelnek, s mennél elhanyagoltabbnak tűnjék állapotuk, annál inkább fontos, hogy felemelésükre, kiművelésükre és kiteljesítésükre most kezünk rátétessék.” – szerepel az alapító okiratban. A mai – nemzeti és nemzetközi keretek között működő – állomáshálózatok mintájaként is szolgáló, a Mannheimi Tudományos Társaság által szervezett Societas Mete­oro­logica Palatina 1780-ban kezdte meg működését számos, főként európai megfigyelőhellyel.

Ennek legdélkeletibb pontja Budán működött 1781 novemberétől. A fővárosi meteorológiai észlelések azóta is folyamatosnak tekinthetők, azaz a leghosszabb hazai adatsorok hossza meghaladja a 230 évet. Ugyanakkor a Mann­heimi Társaság 1795-ös megszűnését követően kedvezőtlen tendenciák érvényesültek a meteorológiai állomások létesítése és működtetése terén, s majd csak a XIX. század közepén kezdődik meg Európa jelentős részén – immár nemzeti keretek között – az állomáshálózatok szervezése. Ilyen szempontból is korát megelőzőnek tekinthető Masch Antalnak az magyar-óvári meteorológiai megfigyelések beindítását célzó kezdeményezése, mely hazánk egyik leghosszabb folyamatos észlelési adatsorát eredményezte. Motivációjáról ekképpen ír Az időjárás alapvonalai című munkájában: „Tudva van, hogy a mezőgazdának teendői végzésében mennyire kell függnie a légköri változásoktól (az időjárás szeszélyeitől). Minél huzamosabb ideig működött e pályán, annál erősebbé válik benne a meggyőződés: hogy tetteit és elhatározásait az időjárási viszonyokkal helyes összhangba kell hoznia.” Ő tehát alkalmazott (agro)meteorológiai szempontból tartotta fontosnak az adatok gyűjtését.

Ez eltér az ebben az időben uralkodó felfogástól, amelyet Székely Mihály pontosan egy Masch-könyv fordításához kapcsolt függelékében fogalmazott meg: „Az időváltozások sajátságos törvényeinek kitanulására ennélfogva biztosan egyedül azon eljárási mód vezet, ha a légkör állapotát, s az ebből folyó jelenségeket és ezek kapcsolatát nemcsak egy, hanem több helyen kísérjük figyelemmel. E czélra szolgálnak a meteorológiai figyelőállomások.” Ebből kitűnik, hogy a XIX. századi meteorológiai adatgyűjtésektől – az éghajlati adatok szolgáltatása mellett – az időjárás előre jelezhetőségének javítását várták.

Az időjárás előrejelzésének (szinoptika) tudománya azonban az ismeretek bővülésével fokozatosan más irányt vett, s ennek következtében a naponta csupán néhány (három, majd négy) alkalommal észlelő meteorológiai állomások már nem tudtak kellő részletességű adatokat szolgáltatni az előrejelzésekhez. Ezek az állomások éghajlati állomásokként működtek tovább, azaz az ott gyűjtött adatokat csakis a környező területek hosszú távú légköri viselkedésének jellemzésére használták. Mellettük megjelentek az úgynevezett szinoptikus állomások, amelyek óránkénti adatgyűjtési programjukkal és a mért adatok azonnali központba való továbbításával ki tudták szolgálni a szinoptika meg­növekedett igényeit, s így adataik az éghajlati célok mellett az időjárás előrejelzésére is alkalmasakká váltak. A magyar-óvári meteorológiai állomás éghajlati állomásként működött e differenciált rendszerben.

Az éghajlati állomásként való működéshez két kritériumnak kell megfelelni. Ahhoz, hogy egy meteorológiai állomáson mért adatokat ne csak azon pontra érvényes viszonyoknak tekintsék, hanem egy környező, akár több tíz négyzetkilométeres terület éghajlati jellemzésére is használhassák, az állomás elhelyezkedésének reprezentatívnak kell lennie. Ez lényegében azt jelenti, hogy a mérés helyszínének adottságai (domborzat, kitettség, talaj, felszínborítottság stb.) nagyjából azonosak legyenek azon környező területek adottságaival, melyekre az adatokat vonatkoztatni szeretnénk. Ezért mondhatjuk, hogy a mosonmagyaróvári mérések az egész Mosoni-sík viszonyait reprezentálják viszonylag jó pontossággal.

Ha egy állomás kellően hosszú ideig működik, felmerül az adatok homogenitásának kérdése is. A hosszú ideig tartó észleléseknél ugyanis időközönként törvényszerűen változnak a megfigyelések körülményei (pl.: észlelők személye, műszerek, megfigyelések gyakorisága stb.). Ezen kívül a megfigyelések helyszíne is változhat, akár azáltal, hogy fizikailag nem mozdul el, de a környezete olyan mértékben változik, hogy az veszélyezteti a korábbi adatokkal való összehasonlíthatóságot. Ilyenkor célszerű lehet más, az eredetihez hasonló környezetbe telepíteni a méréseket. A több mint másfél száz éves megfigyelési időtartam óhatatlanul eredményezett kényszerű költözéseket a magyar-óvári állomás esetén is – talán a kelleténél is gyakrabban. Az állomás „előbb a gazdasági akadémia géptani tanszéke mellett” volt megtalálható, „majd áttétetett a magyaróvári m. kir. vegykisérleti állomáshoz, honnan 1921. június 1-jén ismét a gazdasági akadémiához helyeztetett át és annak kertészetében nyert elhelyezést”. Egy nyugalmasabb időszakot követően az utóbbi negyed században ismét több költözés után került az állomás jelenlegi helyére, a Pozsonyi út 4. szám alá.

Említést érdemel, hogy az állomás szakmai felügyeletét Masch 1884-ben bekövetkezett halála után Kosutány Tamás, a későbbi akadémikus polihisztor vette át. Az állomást vezető számos szakember közül Varga-Haszonits Zoltán professzor nevét fontos még kiemelni, aki korábban az Országos Meteorológiai Szolgálat Központi Előrejelző Intézetének volt igazgatója, s Iváncsics János dékán kezdeményezésére 1994-ben megszervezte a mosonmagyaróvári meteorológiai állomás szinoptikus állomássá fejlesztését. A megfigyelőhely 2008. július 31-ig működött 3 főállású észlelő (köztük Mészáros Márta állomásvezető) közreműködésével, azt követően automata állomás lett, amelynek adatgyűjtését egy központi számítógép vezérli és rögzíti, az ilyen módon nem mérhető elemek megfigyeléséről pedig egy általam szervezett csoport, a Mosonmagyaróvári Önkéntes Meteorológiai Észlelők Köre gondoskodik. Győri Tibor, Kajdi Ferenc, Makai Péter, Makai Sándor, Németh Aladár, Németh Lajos, Pap János, Schiller Ottília és Teschner Gergely segítettek/segítenek e munkában – altruista hozzáállásukkal fenntartva a hosszú adatsorok folytonosságát.

S ha már a köszönetnyilvánításnál tartok, mindenképpen köszönet illeti Németh Attilát a forrásanyagok feltárásában nyújtott értékes segítségéért.

Masch Antal
Masch Antal

 

Varga Zoltán, egyetemi docens, NymE-MÉK, Agrometeorológiai Intézeti Tanszék

2015/5

Ez is érdekelhet...

Mosonmagyaróvár Retro: Az első téglát verték ki a berlini falból

Múltidéző rovatunkban ezúttal egy csaknem harminc évvel ezelőtti