Hetvenkét-millió forintos támogatást szavazott meg a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete a Karolina Kórház részére annak érdekében, hogy mielőbb újraindulhassanak a korábban megszokott ellátások. Erről csütörtöki ülésén döntött a testület.
Az elmúlt időszakban több ellátás is ideiglenesen megszűnt a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban. Ennek folytán az intézmény főigazgatója megkereste a mosonmagyaróvári városvezetést a kórház korábbi feladatellátási rendszerének visszaállítása, újraindítása, illetve annak támogatása érdekében.
Mint ismeretes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ kijelölő határozata alapján 2021. március 8-tól fekvőbeteg-szakellátás keretében sebészeti és traumatológiai beteget a kórház nem fogadhat, illetve a folyamatos 0-24 órán keresztüli baleseti, hasi sebészeti ügyelet sincs biztosítva. A szülészet-nőgyógyászati osztály működését is a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház vette át. A kórház főigazgatójának jelzése alapján a fent nevezett feladatokat és osztályt újra tudnák indítani akár július 1-jétől, amennyiben a szükséges szakembergárda pótlása megoldódna.
A kórház főigazgatója jelezte a fenntartónak: kiemelten fontosnak tartják az intézmény korábbi működési szintjének visszaállítását, hiszen a régióban közel 79 ezer embert látnak el és életvitel szerűen itt él még körülbelül 10 ezer ember, akik itt veszik igénybe az egészségügyi ellátást. A fenntartó támogatja a főigazgató kezdeményezését, ám ennek megvalósításához átmenetileg szükség lehet külső támogatásra, így például önkormányzati hozzájárulásra. Ezt tárgyalta csütörtöki ülésén a képviselő-testület.
Az intézmény az előzetes egyeztetések alapján felvette a kapcsolatot a szükséges szakembergárdával, valamint konzultációt folytatott le a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal a korábbi teljes körű feladatellátás biztosítása érdekében. Az ellátási rendszer visszaállítása megközelítőleg két hetes átmeneti időszakot vesz igénybe, amennyiben rendelkezésre állnak a szükséges források.
A város vezetése a kéréstől, a támogatás lehetőségétől nem zárkózott el, mérlegelve Mosonmagyaróvár és a környező lakosság megfelelő színvonalú, gyors és helyben történő egészségügyi ellátásának biztosítását.
A csütörtöki testületi ülésen dr. Takler Ágnes főigazgató és dr. Rumi Márk orvosigazgató beszélt részletesen a kialakult a helyzetről. Mint mondták: részletes tervet dolgoztak ki az újraindítás lehetőségeiről, ám ehhez a jelenleginél több pénz szükséges. Több forrás kell ahhoz, hogy a megfelelő szakembereket biztosítsák az ellátáshoz.
Az egyeztetéseket követően a kórház és a város vezetése arra az elhatározásra jutott, hogy az önkormányzat támogatásával újra indulhatnak a sebészeti típusú mátrix egységek, valamint a szülészeti-nőgyógyászati osztály. Ennek érdekében az intézmény kidolgozott egy a sebészeti, szülészeti-nőgyógyászati, altatóorvosi és egyéb hiányszakmákra, illetve a szakdolgozókra vonatkozó bérkompenzációs rendszert, melynek segítségével fokozatosan létrehozhatnak egy szakember bázist, akik hosszú távra terveznek és ezzel felépíthető egy korszerű és széles spektrumú medicina, főállású szakemberállomány jön létre, valamint az ügyeleti óradíjak vonzóvá válnak, növelve ezzel a jelenlegi és leendő kollégák megelégedettségét és itt tartását.
Mindezeket figyelembe véve a mosonmagyaróvári önkormányzat 72 millió forintos támogatást szavazott meg a kórház részére. Ennek eredményeként az ígéretek szerint júliustól visszaáll a huszonnégy órás folyamatos sebészeti ügyeleti ellátás, majd július közepétől a szülészet-nőgyógyászat is.
A tanácskozáson dr. Árvay István polgármester kiemelte: a több települést érintő ellátás miatt a Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Tanácsa felé is előterjesztette a támogatásról szóló döntés lehetőségét.