Drágábban buszozhatunk jövőre

Drágábban buszozhatunk jövőre

- Kategória: Hírek

Januártól 350 forintra emelkedik a helyi buszjegy ára Mosonmagyaróváron. Júniustól pedig a buszon vásárolt jegy ára 400 forint lesz.

A helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatban hozott döntéseket a közelmúltban a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete. Ennek egyik eleme, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként a Volánbusz Zrt. nyerte el a következő öt évre a helyi, menetrend szerinti buszközlekedés ellátást.

A döntés előzménye, hogy a Volánbusz Zrt. 2021. februárjától ez év végéig a helyi személyszállítási feladatokat – eredménytelen közbeszerzési eljárást követően – közvetlen megbízás útján végzi. Az önkormányzat a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően pályázatot írt ki a helyi közösségi közlekedés ellátásra a következő öt évre. A felhívásra egy ajánlat érkezett a Volánbusz Zrt. részéről. Az elbírálás során a pályázat érvényes volt. A Volánbusz Zrt. nyilatkozott arról, hogy a kiírásban foglalt feltételeket és kötelezettségeket elfogadja, így például azt is, hogy az alacsonypadlós, vagy alacsony belépésű járművek aránya száz százalékos lesz a városban. A pályázat elbírálása eredményeként nyertesnek a Volánbusz Zrt.-t hirdették ki.

Ezzel együtt az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta az új menetjegy és bérlet tarifákat is. Eszerint az eddigi 230 forintos menetjegy januártól 350 forintba kerül majd. A helyi átszálló jegy 550 forint lesz, az összvonalas havi bérletért 4500 forintot,  a tanuló-, illetve nyugdíjas havi bérletért 1800 forintot kell majd fizetni a következő évtől.  Emellett júniustól további drágulást irányoztak elő, ekkor a menetjegy ára az autóbuszon megváltva 400 forintra emelkedik.

Ez is érdekelhet...

Mesterséges intelligenciát alkalmaz a mosonmagyaróvári egyetemi karon fejlesztett mezőgazdasági robot

Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával