Az Állatvédelem gyerekeknek szerkesztőbizottsága és az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központja immár negyedik alkalommal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az oktatási intézmények számára. Az idei évben rekordszámú, összesen 490 intézmény szerezte meg az állatbarát címet, amiben legnagyobb számban óvodák és általános iskolák, de bölcsődék, gyógypedagógiai intézmények és gyermekotthonok is szerepeltek. Idén második alkalommal középiskolák is indulhattak a pályázaton.
Az idei tanévben végzett állatvédelmi oktatást és eredményeit bemutató pályázatok alapján 2024-ben a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium bizonyult a legeredményesebbnek, így amellett, hogy újabb egy évre meghosszabbítva viselheti a gimnázium az Állatbarát Középiskola címet, az ország legeredményesebb középfokú oktatási intézményeként az Év Állatvédő Középiskolája címet is elnyerte.
Az ünnepélyes díjátadóra a minap került sor Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetemen, ahol prof. dr. Sótonyi Péter rektor, dr. Vetter Szilvia állatvédelmi központvezető, dr. Koska Hedvig főszerkesztő és Gregor Bernadett színművésznő adták át a kitüntetéseket. Az ünnepségen a Kossuth Lajos Gimnáziumot Liziczai Márk biológiatanár képviselte, aki a délutáni továbbképzés egyik programjaként megvalósuló, iskolai állattartással foglalkozó kerekasztal beszélgetés egyik meghívott előadója is volt.
A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre, amiben hangsúlyos az állatvédelem-pedagógia szerepe is. Ez egy kifejezetten sokrétű terület, hiszen egyszerre szól az állatok egyedi védelméről, de a fajok és a biodiverzitás megóvásáról is. Az állatvédelem-pedagógián keresztül kiválóan érzékenyíthetőek a gyerekek mind az egyes állatok, mind a fajok védelmére, ami akár természetmegőrzési, akár embervédelmi – bántalmazás megelőzési szempontból is fontos, hiszen már kutatások bizonyítják, hogy az emberek ellen elkövetett bűncselekményeket nagyon gyakran előzi meg fiatal korban állatok bántalmazása. Így az állatvédelmi nevelés egyben elősegítheti az emberek közötti erőszak visszaszorítását is. Természetesen ezen felül is rengeteg hasznos vonulata van a témának: felelősségvállalásra, felelős állattartásra nevel, rengeteg szaktárgyi ismerettel gyarapodnak a tanulók különböző tantárgyak köréből, de terápiás célt, stressz kezelést is szolgál.
A Kossuth-gimnázium jelenleg Magyarország legnagyobb közoktatásbeli zoopedagógiai célú állatgyűjteményével (85 faj) rendelkezik, amely segítségével színvonalas állatvédelmi oktatást tudnak megvalósítani. Programuk túlmutat az iskola falain: azon túl, hogy saját diákjaik közül 115 fő vett részt az idei tanévben állatgondozó szakkörön, a régió más oktatási intézményeinek (óvodák, általános iskolák, gyógypedagógiai intézmények) is nyújtanak lehetőséget, hogy állatasszisztált zoopedagógiai foglalkozásokon vehessenek részt tanulóik. Több, mint tíz éve töretlen a súlyosan veszélyeztetett magashegyi fogaspontyok megóvására indított KLG Goodeid Projekt munkája, de az iskola körüli zöldterületek fejlesztését is megkezdték, például egy Állatbarát Liget létesítésével.