Hetedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Győr-Moson-Sopron Megyei Nemzetiségi Napot és Megyei Értéknapot a megyei önkormányzat szervezésében. A rendezvénynek minden évben más megyei település ad otthont. Az idei évben Mosonmagyaróvár vállalta magára a házigazda szerepét és látta vendégül a megyei települési értéktárak, a megye testvérértéktára, a Felvidéki Értéktár Bizottság, valamint a Szigetköz Tájegységi Értéktár Bizottság tagjait, fellépőit, bemutatkozóit.
Az eseményt dr. Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke, Mosonmagyaróvár és térsége országgyűlési képviselője nyitotta meg, aki valódi ünnepnek nevezte az egész napos rendezvényt. Hangsúlyozta: ez a nap szemünk elé tárta mindazt az élő történelmet, mely meghatározza jelenünket, kultúránkat, egységességünket. A rendezvény célja Győr-Moson-Sopron megye identitásának erősítése és az ezzel összefüggő közösségi aktivitás élénkítése. Lényege, hogy felhívjuk a figyelmet közös kincsünk, Győr-Moson-Sopron megye hagyományainak, közösségi teljesítményeinek és fellelhető értékeinek fontosságára. Hozzátette: Magyarországon tizenkét nemzetiség eresztett gyökeret, ebből megyénk kilencnek ad otthont.
Dr. Pető Péter, a megyei ö9nkormányzat alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Győr-Moson-Sopron megye példaértékű és példamutató hagyományaink ápolását, sokszínű nemzetiségi értékeinek megőrzése és fenntartását illetően. Hangsúlyozta: Győr-Moson-Sopron megye egy nagy közösséget alkot, melyben a multikulturalizmus adja identitásának legnagyobb tartóoszlopát.
Dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere köszöntőjében emlékeztetett: értékeinkre minden időben nagy szükség van, ezért folyamatosan ápolni kell azokat. Szólt arról is, hogy Mosonmagyaróvár Város Értéktárában jelenleg 30 érték szerepel, de még idén bővül a német és horvát nemzetiségi hagyományok felvonultatásával.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Nemzetiségi Nap és Megyei Értéknap a köszöntők után a Szigetköz Tájegységi Értéktár „Szigetköz, a Duna ölelte kincses sziget” című értékkönyvének bemutatójával, a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj átadásával majd a települések színes bemutatkozásaival folytatódott.