Egyre több az elhízott gyerek

Egyre több az elhízott gyerek

- Kategória: Közélet
illusztrációillusztráció

Speciális szakrendelést indított a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztálya a túlsúllyal bajlódó gyerekek számára. Az elhízás ugyanis egyre nagyobb problémát jelent a gyerekek körében is. A túlsúly pedig számos betegséghez vezethet.

Egyre gyakoribb a túlsúly és az elhízás a gyermekek között is. Egy felmérés szerint a magyar gyerekek negyede elhízott. – mondja dr. Szijjártó László, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztályának vezető főorvosa. Hozzátette: szinte naponta találkoznak az osztályon a szakrendelés során is túlsúlyos, elhízott gyerekekkel. Ilyenkor tájékoztatjuk a szülőket erről és ennek veszélyeiről. A probléma kezelése érdekében a közelmúltban speciális szakrendelést is indítottak.

Aggasztó az az adat, hogy az elmúlt néhány évben megháromszorozódott a tizenöt év alatti elhízott fiatalok száma. – hangsúlyozza dr. Szijjártó László. Legdrasztikusabb a helyzet a nyolc és tíz év közötti korosztályban, de egészen fiatal korban, néhány éveseknél is egyre gyakoribb már.

A főorvos szerint a probléma oka összetett, ami a megváltozott életmódban keresendő. „Sokkal több kalóriát fogyasztunk, mint korábban. Erre ösztönöznek az élelmiszergyártók, vagy a gyorséttermek is. Ezzel együtt sokkal mozgás szegényebb lett az életmód , a gyerekek idejük nagy részét képernyő előtt töltik, víz helyett üdítőitalokat fogyasztanak, aminek szintén nagy a kalória tartalma.” – hangsúlyozta. Dr. Szijjártó László kiemelte: ezek együttesen járulnak hozzá az elhízott gyerekek egyre nagyobb számához. Rendkívül ritka, hogy valamilyen betegség áll a háttérben. Ez a túlsúly azonban számos betegséget fog okozni. Az elhízás miatt egyre több gyermek szenved cukorbetegségben, vagy küzd mozgásszervi problémákkal, illetve magas vérnyomással.
A probléma kezelése érdekében speciális szakrendelést szervezett a Karolina Kórház gyermekosztálya a túlsúllyal bajlódó gyermekeknek Fiatalkori Obesitas Rendelés MosonmAgyaróvár (FORMA) néven. A témában érintett szakemberek összehangoltan segítik a hozzájuk fordulókat. Így szükség szerint dietetikushoz, pszichológushoz/pszichiáterhez és gyógytornászhoz is eljutnak rövid idő alatt a súly problémával küzdő fiatalok. A rendelésre háziorvosi beutalóval lehet jelentkezni, amivel aztán a gyermekosztály adminisztrátoránál kérhetnek időpontot. Érkezéskor szakképzett ápoló fogadja a pácienseket és elvégzi az első vizsgálatot, méréseket. Ezt követően a gyermekorvos megvizsgálja gyermeket és megbeszéli a szükséges teendőket.

A főorvos hangsúlyozta: a közeljövőben szeretnének egy komplex programot kidolgozni, bevonva a házi gyermekorvosokat és iskolaorvosokat, hogy minden túlsúlyos, vagy elhízott gyermeknek segítséget tudjanak nyújtani.  Sok szülő ugyanis nincs is tisztában azzal, hogy gyermeke túlsúlyos, így az ezzel járó veszélyeket sem ismeri fel.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina