Fiatalok válaszúton – Tanulni, dolgozni, de hol?
Novembertől áprilisig a továbbtanulás lázában élnek az iskolák utolsó évesei. A(z elsősorban) felsőfokra felkészítő gimnáziumok és a valamely szakma iránt érdeklődőket váró szakiskolák (2016 szeptemberétől már szakgimnáziumok, szakközépiskolák) ősszel nyílt napokon mutatták be értékeiket a 8. osztályosoknak. A képességeiket reálisan felmérő nebulóknak nem lesz gondjuk a felvételnél, mert van hely bőven. A 14-15 évesek mellett a középfokú intézményben tanuló diákok is a jövőjükön gondolkoznak. Közülük – első látásra – a szakmunkás oklevelet kézbevevőknek (vélhetjük) nem lehet problémájuk, hiszen a Mosonmagyaróváron és környékén lévő betöltetlen állásokat hirdető 15-20 elektronikus felületen naponta 2-300 lehetőség között keresgélhetnek. A főiskolát vagy egyetemet megcélzók döntő többsége is megtalálja a magáét, kisebb-nagyobb kompromisszumok vagy lemondás árán, ha nem itt, akkor ott. Szóval, nincs különösebb gond!
Az ördög azonban a részletekben lakozik! Nézzünk a számok mögé!
Január elsején 33 671 fő volt Mosonmagyaróvár lakossága. Ebből 6 188 a tizennyolc év alattiak száma. A 7 helyi általános iskolába járó közel 3 100 tanuló 5-15 %-a környékbeli bejáró, a 6 középfokú intézmény mintegy 1 800 diákja közül pedig 40-60 % él más településen.
A 8. osztályosok 59 %-a gimnáziumba, a többi szakgimnáziumba vagy szakközépiskolába adta be első helyen a jelentkezését. Az általánosban végzők 62 %-a (zöld szín) választ előzetesen mosonmagyaróvári iskolát. Az itt maradók iskolánkénti aránya – a sajátos élethelyzetben lévő „Éltes” tanulókat leszámítva – 49-84 % között ingadozik. A tapasztalat az, hogy az áprilisi véglegesesítésig a számok a központi írásbeli és (ha van) a szóbeli felvételi elbeszélgetések nyomán összességében csak kisebb mértékben változnak.
Érdemes elgondolkodni azon is, hogy hányan választják középiskolaként a saját iskolájukat (sárga szín). A 25-29-50 %-os arányok közötti eltérés azonban nem az oktatás minőségére vezethető vissza, hanem alapvetően az iskolák jellegéből fakad, amit befolyásol a meghirdetett fakultás, a szakok presztízse és a pillanatnyi munkaerő piaci helyzet. A várost elhagyók döntő többsége győri (elenyésző számuk soproni, szombathelyi, soproni) gimnáziumban tanul tovább. A megyeszékhely középiskolái közül a Révai, a Kazinczy és a Krúdy a legkedveltebb, de választják a Bercsényit, a Jedliket és a bencéseket is. Annak ellenére népszerűek a győri iskolák, hogy az elit gimikbe a központi felvételi 100 pontjából 15-öt veszítő (egyébként kitűnő) tanulóknak már elég kicsi az esélye a bekerülésre.
Az információgyűjtés időszakában 50-60 érintettel (iskolaigazgatóval, tanárral, szülővel, diákkal, vállalatvezetővel, HR-sel) a témáról beszélgetve vetődött fel, hogy a Győrbe kerülők vajon visszatérnek-e még Mosonmagyaróvárra? Hetük és a két bizonytalankodó kivételével a válasz egyértelmű „nem” volt. A többség szerint a középiskola után jön az egyetem, a főiskola – a diplomás álláskeresésnél pedig (mondják) nem preferált Mosonmagyaróvár, a Győrben (felsőfokú) szakképesítést megszerzők is inkább a nagyváros cégeinél helyezkednek el.
A mosonmagyaróvári középiskolát választók meghatározó többsége a négy év alatt nem igazol át, itt végez. Hozzájuk csatlakoznak az első félév során azok a visszatérők, akik nem bírják a bejárást, a teljesítménykényszer miatti tempót, vagy egyéb ok miatt kimaradtak.
A középiskolát befejezők tényleges jövőjét (általános iskolásoktól eltérően) nem lehet az előzetes számokból levezetni. A tendencia évek óta változatlan, az ÉLET-be kilépő fiatalok esetében egyre magasabbak a tétek, mind több a bizonytalanság. A lehetőségeiket alapvetően befolyásolja, hogy ad-e az iskola olyan végzettséget, képesítést, amivel piacképesen el is lehet helyezkedni, mert ha nincs szakma a „gyerek” kezében, akkor csak az OKJ marad a megoldás a számára. Azok közül pedig, akik „csak” szakmunkásoklevelet kapnak, néhányan az érettségi megszerzéséért tanulnak tovább. (A Tudásfa, a Mezőföld, a Lia stb. középfokú képzések pedig az estin történő érettségi bizonyítvány megszerzését segítik elő.)
Az elmúlt évek tapasztalatait 2016-ra vetítve, az jól becsülhető, hogy a középfokon végzetteknek csupán 35-38 %-a (rózsaszín + a piros számok egy része) marad a mosonmagyaróvári térségben. A jobb tanulmányi eredményükre alapozók (azaz a végzősök mintegy 38-42 %-a) leginkább Budapest, Győr, Pécs, Szeged egyetemeire vagy főiskoláira jelentkezik, illetve (főként győri) felsőfokú szakmai képzésben kíván részt venni. A visszajelzések alapján: nekik már csak elenyésző részük jön vissza dolgozni Mosonmagyaróvárra. A szakmunkások jövője mozog a legszélesebb skálán. Bár a térségben (januári adatok alapján) az ipari, a kereskedelmi és az egészségügyi ágazat 34 szakmában 181 állást hirdet, ezeknek csak elenyésző része illeszkedik az itt végzettek szakismereteihez. A mégis a szakmában elhelyezkedők kisebb hányada megy nagyobb vállalathoz, a többségük egyéni, vagy kisebb társas vállalkozásoknál lesz alkalmazott. Becsülten 25-40 fő közötti a szándékuk szerint külföldön (bármilyen) munkát vállalók száma, és az álláskeresés kudarcai után ugyanennyien kényszerülnek pályaelhagyásra. Főleg cukrászok, szakácsok, felszolgálók esetében figyelhető meg, hogy 1-3 éves helybeli gyakorlat után külföldre szegődnek, és így fordulhat elő, hogy a helyi éttermekben, cukrászatokban nagy a fluktuáció, sőt nem ritka a létszámhiány sem.
Minden iskolában, minden fokon van pályaválasztási felelős, a végzősöknek pályaorientációs foglalkozást, üzem-látogatást szerveznek. Általános iskolában intenzívnek, középiskolákban visszafogottabbnak, de rendszeresnek mondható a szülő és a végzős osztályfőnök közötti konzultáció. Az alapfokú iskolásoknál az életkor miatt leginkább a szülők döntenek a továbbtanulásról, de döntő szerepük van a továbbtanuló középiskolásoknál, és a fizetős felsőfokot választók esetében is. A szakmunkások esetében is komoly szerepe van a szülő beváltható kapcsolatainak. Mintegy 10-15 %-ban egyetlen (vagy végső) megoldásként előtérbe kerülnek a családi (olykor külföldi megrendelésekben bővelkedő, máskor alvó) vállalkozások is.
Az általános iskola pillanatfelvételről most lemaradtak a burgenlandi, vagy a szülők helyzete okán eleve más településen lévő tanintézménybe íratott tanulók. Nem kerültek megemlítésre a középiskolásoknál azok az egyéb rubrikában szereplő (lány-) diákok, akik számára a családi állapotváltozás lesz a jövő. A műszaki, gazdasági kvalitású szakemberek lehetőségei után kutatva az igazolódott be, hogy középtávon nem igen van esély előrelépésre. A nagyobb árbevételű, zömében külföldi tulajdonú vállalatok a kreatív, magas hozzáadott értéket jelentő tudást az anyavállalat központi fejlesztési irodáiból exportálják itteni “leányaiknak”. A menedzsment stabil, középvezetőket pedig (érthető módon) saját dolgozóikból nevelnek ki.
Az információk alapján elmondható, hogy (miközben a betelepülők révén a város lakossága monoton növekszik) fiataljaink alig negyede marad itthon, a jobb tanulmányi eredménnyel dicsekvők szellemi tudását pedig majd mások, közöttük nem ritkán külföldi érdekeltségek kamatoztatják.
Vizsy Ferenc
2016/2
