Június utolsó vasárnapján szent László királyra emlékeztünk. Este 18 órakor az Óvári Szent Gotthárd templomban ünnepi szentmisét celebrált Németh László püspöki helynök s Bodó Zoltán helyi plébános. A mise után a Szent László téren dr. Kocsis Sándor, a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke köszöntötte az ünnepségen résztvevőket.
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi szervezete három zászlóval vonult ki, a negyedik zászlót a burgenlandi Halbturn (Féltorony) hagyományőrző csoportja hozta magával.
– Megtartó és megőrző királyként igazi államférfit ünnepelhetünk Szent László királyunk személyében – mondta Vida István tanár-újságíró, az ünnepség szónoka. Elmondása szerint László az ország érdekeit szem előtt tartva a görög-római egyház szakadása idejében kijelölte Magyarország helyét Európában. – László király a hatalomvágy és gőg helyett az alázat és kegyesség által emeltetett szentté 1192-ben – tette hozzá.
Az ünnepség szavalatokkal, énekszámokkal folytatódott, térzenét a Kühne Fúvószenekar adott, a Szent László indulót is eljátszották. Koszorúzásban a HOHE segített, majd a Szózat eléneklésével ért végett az ünnepség . A fehér asztal melletti találkozáson Wolfgang Wimmer, a halbturni csoport vezetője megköszönte, hogy ilyen szép, nagyszerű ünnepen vehettek részt. Dr. Árvay István polgármester válaszában nagyra értékelte, hogy vannak a városban olyan egyesületek, akik a szomszéd ország hasonló egyesületeivel a jó viszony ápolnak.
Ratkay Zoltán Imre (Honvéd Hagyományőrző Egyesület)
2015/12