Nyéki néni szépkora

Nyéki néni szépkora

- Kategória: Közélet

Sokat emlegeti Nyéki  Antalné, így a kilencvenet is betöltve: Balázs doktor megmondta neki, megéri még a száz évet is. Fiatalokat meghazudtoló frissességgel üdvözli Reményik Zsigmond Fecskefészek című versét szavalva dr. Árvay István polgármestert, aki köszöntésére érkezett.

Gizi néni Lendvaújfalun született, Jugoszláviában. Édesapja állattenyésztő volt, így ők mindig oda költöztek, ahol az állatállomány kevés volt. Gyereklányként már paraszti segédmunkát végzett, első marokszedő volt. Ápolónőként dolgozott Sopronban 1947-ben, majd 1952 már Mosonmagyaróvárra hozta, itt talált munkát, itt ment férjhez. Férjével,sokáig a Magyar utcán laktak. Három gyermekük született, Antal 1953-ban, József 1956-ban, a legifjabb, András pedig 1963-ban. Nyéki néni kis ideig a Mofémban dolgozott, ezt követte a Kühne, s 19 évig volt a Kötöttárugyár dolgozója. 1979-ben innen ment nyugdíjba. Ahogy mondja, a nyugdíjas soha nem ér rá: sokat kézimunkázott, horgolt, s nagyon szívesen kirándult. Klasszikusokat, életrajzokat, földrajzi témájú könyveket olvasott, s olvas ma is.  Férje halála után gyakran érezte magát magányosnak, ezért fordult a versekhez, amik közül ma is több tucatnyit pontosan felidéz. Barátnője, Szodfridt Gyuláné Farkas Anikó, akivel szívesen beszélget telefonon minden héten. Nyéki néni szívesen szerepel, ha van rá lehetősége, közvetlen környezetét, ismerőseit örvendezteti derűjével, szavalataival és szeretetével.

 2015/10

Ez is érdekelhet...

Nem kell hónapokat várni már egy izzóra

Új időszámítás kezdődött a mosonmagyaróvári Móra-iskola életében az