Felvonulás – sör – virsli – vurstli. Bizonyára sokakban jó emlékeket ébreszt ez a négyes kombináció, ha visszagondol a régi május elsejékre. Felvonultunk,integettünk,aztán forgott a körhinta. Mindez a kötelező formaságok ellenére is az emberek többsége számára jó hangulatban telt. Retro rovatunkban ezúttal a régi mosonmagyaróvári május elsejéket, felvonulásokat idézzük fel.
Hogy egy kicsit jobban belelássunk eme munkásünnep hátterébe, felkerestük Vitéz Vilmost, aki művelődésszervezőként hosszú időn át hivatalos „szpíkere” a városi felvonulásnak. Mint ahogy Moldoványi Géza is felidézte lapunknak az akkori május elsejék hangulatát, aki ugyancsak aktív részese volt az eseményeknek. Múltidézésünkhöz segítséget nyújtott páratlan fotógyűjteményével Végh Béla is, aki éveken át fényképezte a felvonulásokat.
Pontos forgatókönyv szerint zajlottak a május elseji felvonulások. Megvolt, hogy kik hol csatlakoznak az ünnepi menethez, ami végül a bíróságnál fordult rá a mai Fő utcára és haladt el a Holczhammer-háznál felállított tribün előtt. Ezen az emelvényen álltak a város vezetői és azon dolgozók, akik aznapra kapták meg a munka érdemrend ezüst vagy arany fokozatát. A május elsejei beszédek nem voltak jellemzők, egy szpíkeré volt a mikrofon, akik végig narrálta a felvonulást. Elmondta, hogy kik érkeznek éppen a dísztribün elő, kik vettek át állami díjakat, ki hány százalékot teljesítettek, vagy melyik üzem brigádjai milyen eredményeket értek el.
Ezt a feladatot a hetvenes évek közepétől egészen az utolsó 1989-es felvonulásig Vitéz Vilmos látta el. Mint mondta: mindig az akkori Széchenyi Étterem fölötti karzaton voltak. A művelődési ház igazgatója távcsővel figyelte, mikor melyik iskola vagy üzem érkezik a bíróság sarkához, akikről aztán el kellett elmondania az aktuális méltatásokat. A munkaverseny eredményeket, a kiváló üzemek, kiváló dolgozók neveit. És persze az is feladata volt, hogy az éppen aktuális május 1-jei jelszavak ismertesse. Vitéz Vilmos azt mondja: a felvonulások egészen az utolsóig minden kényszeredettség ellenére is látványosak, emelkedettek voltak. Jó hangulatban teltek ezek az események.
Vitéz Vilmos hozzátette: noha a felvonulás reggel kilenc körül kezdődött, már hajnali ötkor a város három fúvószenekara (Kühne, Mofém, Motim) zenés ébresztőt szolgáltatott, megalapozták a nap hangulatát. Az üzemek dolgozói a gyár előtt gyülekeztek, innen indultak a felvonulásra. A bíróság előtt csatlakozott be mindenki a menetbe, majd a megfelelő sorrendben elvonultak a dísztribün előtt. Ezután aztán sokan beálltak az utca két oldalára, hogy üdvözljék a többi vonulót, majd a baráti, munkahelyi társaságok együtt mentek ki a parkba, ahol jó hangulatban töltötték el a délutánt. Vitéz Vilmos jól emlékszik az utolsó, 1989-es felvonulásra is, bár mint mondja: akkor még nem tudták, hogy ez lesz az utolsó. Érezni lehetett azonban már ekkor, hogy valami változás jön. Már nem volt elvárás, hogy részt kell venni a felvonuláson, ennek ellenére azonban még mindig sokan vonultak. Ekkor már nem kaptak meghívást a városban állomásozó szovjet erők tisztjei sem és a gyárak vezetői sem a dísztribünön álltak, hanem együtt vonultak a dolgozóikkal. Elmaradtak a korábbi látványos iskolai sport bemutatók, kevesebb volt a transzparens, a párt- és állami vezetők portréi pedig már nem voltak az emberek kezében.
Hasonlóan kellemes emlékei vannak a régi május elsejékről Moldoványi Gézának is, aki egészen fiatalon, már a hatvanas évektől részt vett a felvonulásokon. Kezdetben az akkori Motim Fúvószenekar tagjaként ment a menet elején, később pedig a Hazafias Népfront titkáraként a dísztribünön állt. Mint mondja: minden évben hasonló forgatókönyv szerint zajlott a felvonulás, ami mindig jó hangulatban telt. A nyolcvanas évek második felétől annyiban változott, hogy a tribünön állók is együtt vonultak a tömeggel, majd az emelvényhez évre álltak fel oda. Moldoványi Géza hozzátette: az utolsó, 1989-es felvonulást követően néhány évig majális sem volt, ám erre nagy igény mutatkozott, így aztán újra megszervezték a városi majálist, amim a mai napig rendkívül népszerű ugyanúgy, mint korábban sörrel, virslivel és lufival.
Retro rovatunk állandó segítője Ferencz Tibor, aki páratlan fotógyűjteménnyel és egyéb visszaemlékezésekkel rendelkezik a város elmúlt évtizedeiről. Ezt folyamatosan bővítve a nagyközönség előtt is bemutatja „Mosonmagyaróvár Retro” címen a legnagyobb közösségi oldalon. Ebben a témában Ferencz Tibor az elmúlt időszakban több könyvet is megjelentetett már. Legutóbb, a közelmúltban jelent meg „Mosonmagyaróvár egykor és ma I.” című kötete, ami még korlátozott számban kapható. (Könyvek megvásárolhatók a Huszár Gál Városi Könyvtárban , a Pergamen Papírboltban, Vecsey Tamás órásmesternél, a Puci és Gábor papírboltban, valamint a Fehér Ló Közösségi Házban.)
