Sajtótájékoztatón mutatta be önkormányzati képviselő-jelöltjét a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) pénteken délelőtt. A szervezet Vida Zsuzsannát indítja az április 6-án tartandó időközi választáson a 2. számú választókörzetben.
Az eseményen Szabó Miklós polgármester, az MPKE elnöke elmondta: hiába nyert el a tavalyi önkormányzati választáson két mandátumot, polgármesterként és képviselőként, jogilag egy szavazta van a képviselő-testületben. Ezért decemberben lemondott képviselői mandátumáról, így április 6-án időközi választás lesz a 2. számú választókörzetben. Hozzátette: az MPKE önálló jelöltet, Vida Zsuzsannát indítja a választáson. Győzelme esetén még egy mandátummal és így még egy további szavazattal tudják egészében megvalósítani terveiket.
„A Fidesz-KDNP eddig is többször akadályozta a munkánkat, elég csak az SZMSZ módosításra, vagy az Adventi Korzóra gondolni. Az Adventi Korzó hatalmas siker lett, de küzdenünk kellett érte és hajszálon múlt, hogy végül megvalósulhatott. Szamos új, ehhez hasonló város- és közösségépítő tervünk van, ám az eddigiek alapján világos, hogy kevéssé számíthatunk az a szavazás előtt kivonulgató Fidesz-KDNP frakció együttműködésére. Tehát nagy szükség van arra, hogy a 2. választókörzet mandátuma is érvényre juthasson, így gördülékenyen vezethetnénk a várost.” – hangsúlyozta Szabó Miklós.
Vida Zsuzsanna bemutatkozásában elmondta: tősgyökeres mosonmagyaróvári, itt nőtt fel, a városban járt iskolába és jelenleg is Majorokban él családjával, két lány édesanyja. A mosonmagyaróvári polgármesteri hivatalban 2006-ban kezdett el dolgozni, közben közgazdász diplomát szerzett. 2013-ban nevezték ki az Intézményi Működtető és Gazdálkodási Szervezet (IMGSZ) igazgatójává. Ezen szervezet élén az intézmények üzemeltetését és a közétkeztetést irányította. Emellett foglalkozott még pályázatírással, valamint vállalkozói mérlegképes könyvelői végzettséget is szerzett. Jelenleg családi vállalkozásban tevékenykedik.
Vida Zsuzsanna mint mondta: munkájának köszönhetően sokrétű kapcsolati rendszerre tett szert, jól ismeri a városrész problémáit is. Hozzátette: szerteágazó tudását, önkormányzati tapasztalatait jól tudná képviselőként is kamatoztatni a város Majorok érdekében.