Mosonmagyaróvár Retró: A piros zászlós Nysától a Mercedesig – harmincöt éve a mentőknél

Mosonmagyaróvár Retró: A piros zászlós Nysától a Mercedesig – harmincöt éve a mentőknél

- Kategória: Közélet

Minden évben rengeteg emberen segítenek a mentők, akiknek munkáját több száz szülés levezetés és több ezer sikeres újraélesztés is fémjelzi. Orvos-mentőtisztként , ápolóként, és gépkocsivezetőként is tiszteletet érdemelnek a mentők, akiknek szinte minden szituációban gyorsan kell dönteni és cselekedni. Idén ünnepelte fennállásának hetvenedik évfordulóját az Országos Mentőszolgálat. Ennek az időszaknak pontosan a felét töltötte eddig a szolgálatnál a mosonmagyaróvári mentőállomáson jelenleg is dolgozó Nagy László, akit bajtársai csak „Müszinek” hívnak. Múltidéző rovatunkban ezúttal a mentőszolgálat – ezen belül a mosonmagyaróvári mentőállomás – elmúlt évtizedeit mutatjuk be Nagy László segítségével, hogy miként fejlődött a szolgálat a piros zászlóval vonuló Nysa mentőautóktól a mai modern járművekig, eszközökig. Sőt, írásunkban a különös becenév eredetére is fényt derítünk.

Még a régi típusú Nysák időszakában, harmincöt éve állt a mentők kötelékébe Nagy László. Mint mondja: már gyermekkorában magával ragadta ez a hivatás, amikor édesanyját egy alkalommal mentők szállították kórházba. Ekkor került először közeli kapcsolatba ezzel a munkával. Egy évvel később egy közúti baleset alkalmával látta ismét közelről a mentők munkáját, ekkor – tizenkét éves korában – határozta el, hogy később ezt a hivatást választja majd. Elhatározása mellett folyamatosan kitartott, így került 1983 végén a mentőápolóként a mosonmagyaróvári mentőállomásra, ahol a mai napig dolgozik.

Abban az időben öt mentőautó volt szolgálatban az állomáson. Ebből kettő huszonnégy órában, míg a másik három csak a nappali időszakban működött. Ezekben az években a munka nagy részét a betegszállítás tette ki. Szinte folyamatosan úton voltunk, sokszor előfordult, hogy reggel elindultunk és az ebédet csak délután négy órakor tudtuk megenni. Ekkor nem volt még az állomáson esetkocsi. Napközben egy mentőtiszt látott el szolgálatot, aki baleset, rosszullét, vagy egyéb sürgős eset alkalmával az éppen bent lévő autóba ült be és vonult ki. –meséli Nagy László. Elmondta: az első napok után egyértelművé vált számára, hogy ez a hivatása. Annak ellenére, hogy már a kezdetekkor számos szörnyűséggel szembesült. Első önálló szolgálata is egy halálesettel kezdődött. Emellett azonban számos örömteli esetre is emlékszik. Mint mondja: a nyolcvanas években szinte minden napra jutott egy – de inkább több -szülés. Abban az időben sokkal kevesebb családnak volt autója, így gyakrabban hívták ilyen esetekben a mentőt. Az első évben például három olyan vonulása is volt, amikor már a helyszínen, vagy a mentőautóban született meg a baba.

Nagy László mint mondja: a nyolcvanas évek közepén állítottak szolgálatba Mosonmagyaróváron is egy esetkocsit, amiben a gépkocsivezető és az ápoló mellett már folyamatosan egy mentőtiszt is szolgálatot teljesített. A „3795”-ös házi számú Nysa látta el hosszú időn keresztül ezt a feladatot. Bizonyára sokan emlékeznek még a szirénázó Nysa tetején lobogó piros zászlóra. Nos, ez minden mentőautóban ott „hevert” a vezető ülés alatt és előírás szerint ki kellett tűzni, amikor esetszerűen – kék lámpával, szirénával – vonultak valahova. A lényegét senki nem tudta pontosan, vélhetően tradícióból használták, mivel korábban a kéklámpa és sziréna előtt ez volt a mentőkön az egyetlen megkülönböztető jelzés.

Na, de térjünk vissza a mosonmagyaróvári mentőállomásra. A Nysákat ugyan folyamatosan cserélték újabb darabokra, mégis a legnagyobb áttörés a kilencvenes évek elején történt, amikor megérkezett az állomásra az első Toyota Hiace típusú mentőautó, ami hatalmas előrelépés volt az addigiakhoz képest, mind műszaki-, mentés biztonsági és kényelmi szempontból is sokkal jobb voltak elődjénél. A folyamatos fejlesztések eredményeként a Nysák végleg eltűntek a mentőállomásról. Érdekesség, hogy az első mosonmagyaróvári Toyota mentőautó az átadása után nem sokkal, a halászi híd leszakadáskor tört totálkárosra, amikor éppen ahhoz az esethez vonulva ütközött frontálisan egy teherautóval Máriakálnokon.

Nagy László hozzátette: ezt követően már folyamatos volt a fejlődés a mentőszolgálatnál. A Toyoták után megjött az első Mercedes esetkocsi is az állomásra, amit aztán az újabb modellek követtek és követnek azóta is sőt, új mentőállomás is épült. A járművek mellett sokkal modernebbek lettek az eszközök, új gyógyszereket, protokollokat vezettek be, ami mind hozzátett a mentők fejlődéséhez, ennek köszönhetően egyre magasabb szintű az ellátás.

Nagy László hangsúlyozta: nagyon hálás a sorsnak, hogy – szülei  támogatásával – ezt a hivatást választhatta. Köszönettel emlékszik mindazon bajtársaira, kik  átadták neki a mentés magasztos örömét. Az időnként sok nehézség ellenére is a mai napig ugyanolyan lelkesedéssel indul egy szolgálatba, mint harmincöt évvel ezelőtt és büszkén viseli  ma is a mentők  egyenruháját. Szerinte a mentőszolgálat egyik legnagyobb öröksége és erőssége a segíteni akaró, összetartó bajtársi közösség.

És végül ne feledkezzünk meg a „Müszi” becenévről sem. Talán sokak számára ismerős a reklám a cilinderes fickóval, aki csettintve kimondta a varázsigét és felbolydult az egész ország. Ezt a csettintést és a „varázsszót” ismételgette rendszeresen Nagy László is, így maradt rajta a mai napig a Müszi név.

Ez is érdekelhet...

Hamarosan elkezdődhet a Lajta-híd bővítése

Hosszú évek óta várat már magára a Kiserdő