Jégkorongozni várják a fiatalokat

Jégkorongozni várják a fiatalokat

- Kategória: Hírek

Hivatalosan is átadták a mosonmagyaróvári jégpályát a minap Mosonmagyaróváron, a Báger-tónál. Ezzel együtt a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület (MVSE) a Magyar Jégkorong Szövetséggel közösen toborzót tartott a város néhány általános iskolájában.

Az MVSE ugyanis jégkorong szakosztályt indított. A sportág népszerűsítése érdekében Szuper Levente és Kiss Andrea profi hokisok látogattak el a mosonmagyaróvári iskolásokhoz.

Amint azt Polhammer Jenő, a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület elnöke elmondta: ez idáig nem sok lehetősége volt a téli sport kedvelőinek a városban, hogy ezt szervezett kerete közt űzzék. Ezért gondolta úgy az egyesület, hogy a jégpályáját ilyen célokra is hasznosíthatnák. A kezdeményezés mellé állt az önkormányzat és segíti a Magyar Jégkorong Szövetség is, így megalakíthatták a jégkorong szakosztályt Mosonmagyaróváron. Egyelőre 14 év alatti gyerekeket várnak a csapatba. Az MVSE múlt héten már megtartotta első jégkorong edzését, Vitos Elemér és Vitos Zoltán edzőkkel. Céljuk, hogy a jelenlegi létszámot, 25-30 főre felduzzasszák, majd ezt követően tudnának utánpótlás versenyeken indulni. A jégkorong iránt érdeklődő fiatalok a Báger-tónál lévő jégpályánál kaphatnak további információt.

Ez is érdekelhet...

Szabó Miklós: „Minden jó szándékú javaslatot befogadunk”

A párbeszéd és az együttműködés hívei maradtak Élhető