Megújult az óvári vár – Hamarosan kinyit a látogatóközpont

Megújult az óvári vár – Hamarosan kinyit a látogatóközpont

- Kategória: Közélet

Mintegy 1,3 milliárd forintból újították fel és töltötték meg új funkciókkal a mosonmagyaróvári várat. A kivitelezési munkálatok közel két éve kezdődtek és a közelmúltban fejeződtek be. Hátra van még a látogatóközpont és a kiállítások berendezése.

Végéhez közelednek a rekonstrukciós munkálatok a mosonmagyaróvári váron. A város meghatározó műemlék épületének felújítása és turisztikai célú fejlesztése a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében valósul meg. A beruházás közel két éve kezdődött. Amint azt dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a Mosonvármegye érdeklődésére elmondta: a felújítási munkálatokat megelőzően a vár területén az örökségvédelmi szabályoknak megfelelő feltárásokat végeztek. Készült régészeti kutatás, építéstörténeti kutatás, tudományos dokumentáció, kő-, fa-, illetve fémrestaurátor kutatások is.

Az elmúlt közel két év során megvalósult a komplex műemléki felújítás a vár teljes földszinti részén, a teljes belső udvaron, valamint megújult az épület homlokzata, valamint a környezetének egy része. A munkálatok során eltávolították az utólag beépített, műemléki értékkel nem rendelkező válaszfalakat, vizesblokkokat, burkolatokat és egyéb infrastruktúrákat. Mivel az épületben a projekt megvalósítása során is üzemel a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara, kiépítették az infrastrukturális átkötéseket. Elvégezték továbbá a gépészeti, erős- és gyengeáramú felújításokat. A vár földszinti része idegenforgalmi funkciót kap. A projekt építési munkálatai már teljesen elkészültek, a kiállítás berendezése van még hátra.
Az épület turisztikai hasznosítása kapcsán három kiállítási tartalmat alakítanak ki, melyek mindegyike interaktív elemeket tartalmaz és a legkorszerűbb technikákkal lesz ellátott.  A fejlesztés eredményeképpen létrejövő elemek modern felfogásban, de korhű ábrázolásban valósulnak meg. Lesz vártörténeti, intézménytörténeti és mezőgazdasági tematikájú kiállítás is. A kiállítások szakmai tartalmát már kidolgozták. Emellett múzeumpedagógiai foglalkoztatót, kávézót és udvari rendezvény helyszínt is kialakítanak a várban. A kormánybiztos érdeklődésünkre elmondta: fejlesztéshez tartozó ingatlan a Széchenyi István Egyetem vagyonkezelésében van, így az egyetem üzemelteti majd a látogatóközpontot is.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar