Portálunkon több alkalommal foglalkoztunk már Mosonmagyaróvár egyre súlyosbodó közlekedési problémáival. A drasztikus ütemben növekvő gépjármű forgalomhoz a meglévő úthálózat egyre kevésbé elegendő. Emiatt gyakorta – főleg a reggeli és délutáni csúcsforgalom idején – alakulnak ki torlódások város szerte. Rovatunkban a város közlekedés szempontjából kritikus pontjait járjuk végig Rácz Tamás gépjármű szakoktató segítségével. A szakember konkrét példákon keresztül próbál jó tanácsokkal szolgálni olvasóinknak, amik alkalmazásával enyhülhet a zsúfoltság és torlódás az adott útszakaszon, csomópontban.
Ezúttal az elsőbbségadás szabályait vesszük górcső alá és a szakember segítségével adunk néhány jó tanácsot az autósoknak, amivel némileg gyorsíthatják a forgalmat egy-egy csomópontban és elkerülhetik a baleseteket. Mindez azért is fontos, mert a statisztikák szerint Mosonmagyaróváron és környékén a legtöbb közlekedési baleset az elsőbbségadás elmulasztása miatt történik. Rácz Tamás kiemelte: nagy jelentősége van annak, hogy hol áll meg az autós azokban a csomópontokban, ahol tábla szabályozza az elsőbbségi jogot. Például a „STOP” táblával ellátott kereszteződésekben, ahol vonal jelzi a megállás helyét azért fontos ennél a jelzésnél megállni, mert így biztosított, hogy a másik irányból érkező járművek adott esten biztonságosan be tudnak kanyarodni. Generációk óta fennálló tévhit azonban, hogy azokban a kereszteződésekben, ahol a „STOP” tábla mellett nem jelzi vonal a megállás helyét, a tábla vonalában kell megállni. Ilyen például Mosonmagyaróváron a Szent István király út és Arany János utcák találkozása. Az előírás szerint azonban az ilyen helyeken a kereszteződésbe történő behajtás előtt, azaz a két út találkozásánál kell megállni, innen jól belátható a forgalom és a megállási kötelezettségünknek is eleget teszünk.
A kijelölt vonalnál történő megállás fontosságának egyik jó példája a Deák tér és Fő utca kereszteződése. A Fő utcán érkező és a Deák tér felé befordulni szándékozók számára vonal jelzi a megállás helyét. Ennek azért van jelentősége, mert amíg az itt megálló autók, amik a Fő utcán az ellenkező irányból érkező és jobbra beforduló járművekre várnak, addig a Deák tér felől balra szabadon kikanyarodhatnak a járművek – amennyiben a vonal mögött megállva elegendő helyet hagynak erre számukra. ( Ezt a szituációt Rácz Tamás Áminger Mihály gépjármű szakoktató segítségével be is mutatta. – felvételünkön )
Rácz Tamás hozzáette: azokban a csomópontokban, ahol nincs szabályozva az elsőbbségadás, vagy mindkét irányból egyformán szabályozott, ott az jobb kéz szabály érvényesül. Sajnos sok autós nincs ezzel tisztában, pedig számos ilyen kereszteződés van Mosonmagyaróváron is. Ilyen például a vasútállomás előtt, a Hild tér. A Soproni utca felől, illetve a vasútállomás melletti parkolóból érkezőknek egyaránt elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát helyeztek ki. Ilyenkor jobbról, a Soproni utca felől érkező járműveknek van elsőbbsége. Hasonló a helyzet a Soproni és a Fuvaros utcák, vagy a Kórház és Magyar utcák kereszteződésében is.
A szakoktató kiemelte: örök érvényű szabály, hogy elsőbbsége annak van, akinek meg is adják azt. Éppen ezért mindig meg kell győződni arról, hogy valóban megadják az elsőbbséget. A védett útvonalon közlekedők pedig időnként lemondhatnak elsőbbségi jogukról, a forgalom folyamatossága érdekében. Jó példa erre a Fő út és Terv utca kereszteződése, ahol a forgalom folyamatossága érdekében a Fő úton (Raja felől) érkezők lassítással segíthetik a Terv utcáról jobbra kifordulókat. Csúcsidőben ezzel sokat javíthatnak a csomópont áteresztőképességén. Az így kifordulók egyébként nem követnek el szabálysértést, hiszen a KRESZ szerint ez csak akkor valósul meg, ha hirtelen irány, vagy sebesség változtatásra kényszerítik a védett úton közlekedőket. Ennek ellenére a tapasztalatok szerint kisebb fékezés esetén is dudálással és szitkozódással reagálnak az autósok. Nem gondolnak azonban arra, hogy fordított esetben talán ők várhatnának hosszú perceket az adott kereszteződésben.